Hirdetés

Zajlik a koalíciós tárgyalássorozat

A Szociáldemokrata Párttal (PSD) folytattak tárgyalást szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői. A találkozót követően Tăriceanu kijelentette: lehetséges a két párt kormányprogramjának összehangolása, ugyanakkor mind a Liberális Demokrata Párttal (PDL) mind pedig a PSD-vel további találkozók esedékesek a parlamenti többség kialakításának érdekében.

Balogh Levente

2008. december 07., 14:392008. december 07., 14:39

A leköszönő kormányfő azt is közölte, a találkozón főképp a gazdasági válság leküzdésére vonatkozó programpontokról esett szó. „A párt egységes adókulcs megtartásával kapcsolatos álláspontja nem lehet vita tárgya” – szögezte le Tăriceanu. Hozzátette, a két párt vezetői abban is egyetértettek, hogy ki kell javítani a jelenlegi egyéni választókerületes választási rendszer hibáit. Egyúttal fontosnak nevezte a politikától független igazságszolgáltatási rendszer biztosítását.

Mircea Geoană, a PSD elnöke megerősítette, hogy elsősorban a két párt gazdasági programjáról esett szó, különös tekintettel a válság leküzdésére vonatkozó tervekre, amelyekben számos közös pont is fellelhető, amelyeket a közeljövőben meg is lehet valósítani. Ugyanakkor leszögezte: egy esetleges PSD-PNL-kormányban a miniszterelnöki tisztséget kötelező módon annak a pártnak kell megkapnia, amely több mandátummal rendelkezik.

Vasárnap a választásokon szinte azonos eredményt elért két nagy párt, a PDL és a PSD vezetői is találkoztak. A megbeszélés után Emil Boc PDL, és Mircea Geoana PSD elnök is ugyanazt közölte: alapvető ellentét feszül a két alakulat álláspontja között, mivel mindkettő központi szerepet kíván játszani a következő kormányban, így magának követeli a miniszterelnöki tisztséget.

Az RMDSZ parlamenti csoportjai egy a szövetséget is magába foglaló koalíció kialakítását támogatják, a szervezet szombaton Marosvásárhelyen tartott ülésé arról is döntöttek, hogy ennek érdekében folytatni kell a tárgyalásokat a PDL-vel. Markó Béla kifejtette: a szervezet a PDL-PNL és RMDSZ alakította parlamenti többség kialakítását szorgalmazza.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés