Hirdetés

Zajlik Bukarestben az EPP tisztújító kongresszusa

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kevés meglepetéssel kecsegtetett az Európai Néppárt (EPP) szerdai bukaresti elnökválasztása, amelynek eredményét lapzártánk után hirdették ki: a konzervatív nemzeti pártokat tömörítő összeurópai alakulatot 1992 óta vezető, 76 éves belga Wilfried Martens izgalom nélkül várhatta az eredményhirdetést, miután nem is volt kihívója a tisztújító kongresszuson.

Balogh Levente

2012. október 17., 18:202012. október 17., 18:20

A szerdán kezdődött kétnapos kongresszuson – amelynek a két romániai tagpárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ a házigazdája – egyúttal elfogadták az EPP új programját is, amely a húsz évvel ezelőtt elfogadott dokumentumot váltja fel. Az EPP egyúttal tíz új alelnökét is megválasztja – miután Orbán Viktor magyar kormányfő már korábban bejelentette, hogy nem indul újabb alelnöki mandátumért, így ő már nem lesz benne az EPP vezetésében.

A bukaresti parlament épületében megtartott rendezvényen egyébként 40 országból 1200 küldött vesz részt, köztük tizenöt állam- és kormányfő, így ott van José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke, Angela Merkel német kancellár, Orbán Viktor magyar kormányfő és Mariano Rajoy spanyol, illetve Donald Tusk lengyel miniszterelnök is. Barroso délután négy órakor érkezett Bukarestbe, ahol négyszemközti megbeszélést folytatott Victor Ponta miniszterelnökkel is.

A tegnapi nyitányon, A válasz: több Európa című szemináriumon Joseph Daul, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője arról beszélt: a néppárt mindig az EU-bővítés hajtómotorja volt, és leszögezte: még több Európára van szükség. Kijelentette: az egyik legfőbb cél a munkanélküliség elleni közös fellépés. Megszólta a szocialistákat, amiért azok még mindig a hitelfelvételben látják a gazdasági növekedés kulcsát, mondván: a baloldal még mindig azt hiszi, növekedési pályára állhatunk a következő generációk eladósításával.

„Megveregette” az RMDSZ hátát Martens

„A romániai magyarok érdekérvényesítésének képviselője, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikeres kisebbségvédelmi politikát folytat, bízom ennek a képviseletnek a folytonosságában” – jelentette ki Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, aki a politikai alakulat bukaresti kongresszusa előtt, kedden találkozott Kelemen Hunorral. Kelemen a közelgő romániai parlamenti választásokról tájékoztatta a néppárt elnökét, kiemelve, hogy az RMDSZ az ország minden választókerületében indít jelöltet, hiszen az arányos választási rendszer értelmében egyetlen szavazat sem vész el, minden voks mandátummá alakul.

A szövetségi elnök ugyanakkor a magyar széthúzás veszélyeire is felhívta a figyelmet, szerinte ennek következtében valószínűsíthető, hogy egy-két mandátumot elveszít az RMDSZ, ugyanakkor Tőkés László és Szász Jenő pártjai nem jutnak be a parlamentbe. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség továbbra is a jogállamiság tiszteletben tartását szorgalmazza, és a kisebbségi jogok körének bővítését tartja fő feladatának” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Ismét tüntetett Ghişe

A kongresszust amúgy tegnap délelőtt kisebb közjáték tarkította: Ioan Ghişe liberális szenátor tüntetésbe kezdett az ülésterem előterében. A honatya ugyanazért öltötte magára „7 403 836 román leváltotta Băsescut” és  „A népé a hatalom” feliratú pólót, amiért augusztus végén az államfői rezidencia előtt tüntetett: szerinte ugyanis a július 29-i népszavazáson Traian Băsescu államfőt leváltották, és saját bevallása szerint ezt most a néppárti politikusoknak is tudomására kívánta hozni. A nap folyamán egyébként néhányan a parlament előtt is tüntettek.


 

USL-es „konkurencia”
A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) sem akart kimaradni a Bukarestre irányuló médiafigyelemből: a balliberális szövetség tegnap estére időzítette parlamenti képviselőjelöltjeinek bemutatóját, amelyet a Naţional Arénában szerveztek meg, és amelyre az ország minden pontjáról szállították a szimpatizánsokat. A stadionban – ahol a küzdőtér egy részét is lefedték – 400 négyzetméteres színpadon mutatták be a jelölteket. A rendezvényen az USL társelnökei, Victor Ponta, Crin Antonescu és Daniel Constantin, valamint Szergej Sztanisev, az Európai Szocialista Párt elnöke is felszólaltak. A cél az volt, hogy mintegy hetven-nyolcvanezer fő legyen jelen a bemutatón, amely lapzártánk idején is zajlott.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés