Hirdetés

Winkler Gyula szerint a digitalizáció lehet a kulcs ahhoz, hogy a romániai választások ne Caragiale világát idézzék

•  Fotó: Facebook/Winkler Gyula

Fotó: Facebook/Winkler Gyula

Folytatni kell a digitalizálást Romániában, beleértve a szavazatok feldolgozásának módját is, mivel az eljárás lassú és kellemetlen helyzeteket teremt – jelentette ki szerdai dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula.

Hírösszefoglaló

2024. június 12., 20:102024. június 12., 20:10

Az RMDSZ európai parlamenti képviselője kifejtette: számára Caragiale világát idézi a talicskával szállított szavazólapos zsákok látványa. Szerinte Romániának „be kell lépnie a 21. századba”, és ezt úgy teheti meg, hogy felhasználja a digitalizációra rendelkezésére álló több mint 4 milliárd eurós uniós forrást.

„Digitalizálni kell a lakosság-nyilvántartást, a szolgáltatásokat és egyebek mellett a választási folyamatot is, hogy ne kelljen többé éjfélkor vagy hajnali ötkor a szavazólapos zsákokat egyik helyről a másikra, egyik városból a másikba cipelni”

Hirdetés

– magyarázta a politikus.

Kérdésre válaszolva Winkler elmondta: szerinte a romániai digitalizációnak az az akadálya, hogy nincs politikai akarat egy olyan kormányzati felhő létrehozására, amelyben elérhető az összes közszolgáltatás, beletérve a közigazgatási, adó-, pénz- és vámügyi szolgáltatásokat is.

„Feltétlenül komolyan kell vennünk a digitalizációt, mert ellenkező esetben nemcsak a polgároknak nyújtott közszolgáltatások vagy a választási rendszer marad elavult, hanem az elkövetkező években a gazdasági versenyképességünket is elveszítjük” – idézi az Agerpres a politikust.

Winkler Gyula ötödik mandátumát szerezte meg az európai parlamenti választásokon.

korábban írtuk

Winkler Gyula a Krónikának: egy jobboldali európai parlamenti többség újratárgyalhatja a klímatörvényeket
Winkler Gyula a Krónikának: egy jobboldali európai parlamenti többség újratárgyalhatja a klímatörvényeket

A következő három hét során eldől, miként fog kinézni az Európai Parlament összetétele. Winkler Gyula a Krónikának elmondta, hogy változásra van szükség, az az elvárás, hogy a parlamenti többség ne tartalmazzon militáns, radikális zöldeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
Hirdetés
Hirdetés