Hirdetés

Vonat ütközött mikrobusszal Iaşi megyében – 13 halott

[FRISSÍTETT] Tizenhárom személy életét vesztette a Iaşi megyei Scânteia község közelében, ahol gyorsvonat ütközött kisbusszal egy vasúti átjárón. A mikrobuszban utazó 16 személy közül tízen szörnyethaltak, egy ember nem sokkal a baleset után halt meg a rohammentők életmentő erőfeszítései ellenére, két másik sérült pedig útban a kórház felé, a mentőautóban halt meg. A mikrobusz vezetője a villogó piros jelzés ellenére áthajtott a vasúti átjárón, a 80 kilométeres óránkénti sebességgel érkező vonat telibe találta a járművet.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 14., 16:392009. augusztus 14., 16:39

A Iaşi megyei Scânteia község közelében a Iaşi-Brassó vonalon közlekedő gyorsvonat telibe találta a vasúti átjárón áthaladó kisbuszt, amelynek sofőrje a figyelmeztető jelzés ellenére áthajtott a síneken. A mikrobuszban 16 személy utazott, közülük tízen azonnal meghaltak, két súlyos sérült életét pedig a helyszínre érkező rohammentőknek nem sikerült megmenteni.

Öt ember súlyosan megsérült, mindannyiuknak mesterséges lélegeztetésre volt szükségük kórházba szállításkor, ketten útközben meghaltak. A sebesültek között van a kisbusz vezetője is. A busz utasai közül többen kirepültek a járműből, a bent rekedt sebesülteket és a halottakat ki kellett vágni a roncsok közül, mondta Diana Cimpoieşiu, a Iaşi megyei rohammentő-szolgálat (SMURD) vezető orvosa a Realitatea hírtelevízióban. A halottak között egy tíz éves gyerek is van.

A gyorsvonaton senki nem sérült meg a baleset nyomán.

Florin Hărdău, a szerelvényt üzemeltető Regiotrans társaság igazgatója szerint a balesetet a szerelvény mozdonyvezetője jelentette a cégnek néhány perccel a baleset után. Az igazgató elmondta: a 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladó szerelvény mozdonya megállás előtt kétszáz méteren tolta maga előtt a mikrobuszt.

A rendőrség szerint a kisbusz sofőrje figyelmen kívül hagyta a vasúti átjáró fénysorompóját, amelyek vonat közeledtét jelezte. A 26 éves gépkocsivezető jogosítványa nem érvényes kisbuszra, korábban hét alkalommal büntették meg közlekedési kihágásokért. A Realitatea televízió szerint a mikrobusz egy cég tulajdona, amely szintén nem rendelkezik személyszállítási engedéllyel, a sofőr naponmta háromszor-négyszer szállított utasokat Iaşi és Scânteia község között.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés