Hirdetés

Voiculescu ismét felfüggesztene

Ha rajtam múlna, már holnap felfüggeszteném a tisztségéből Traian Băsescu elnököt – jelentette ki Dan Voiculescu, a kormánykoalíciós tag Konzervatív Párt (PC) és az Intact sajtókonszern alapítója.

Balogh Levente

2013. július 30., 14:342013. július 30., 14:34

2013. július 30., 14:352013. július 30., 14:35

Voiculescu hétfőn este egy televíziós interjúban kifejtette: vizsgálja annak a lehetőségén, hogyan lehetne érvényessé tenni az államfő leváltásáról szóló, az alacsony részvétel miatt érvénytelenné nyilvánított népszavazást.

„Két felfüggesztési eljárást is kezdeményeztem, és képességeimhez mérten közreműködtem bennük. Úgy látszik, nem voltam eléggé óvatos és előrelátó, ezért nem sikerült\" – fogalmazott Voiculescu. Közölte: azonnali hatállyal támogatná a felfüggesztési eljárás újbóli beindítását, a PC azonban egyedül nem elég erős ehhez, ha viszont a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is benne van, és közösen sikerül a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is meggyőzni, akkor belefognak. Jelezte ugyanakkor, hogy erről még nem tárgyaltak. Azt is hozzáfűzte, hogy az eljárás esetleges beindítása előtt a tavalyi procedúra során a demokratikus értékek és a jogállamiság megsértése miatt aggodalmuknak hangot adó európai partnerekkel is egyeztetni kell. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a témát mindenképpen felveti a kormányzó Szociálliberális unión (USL) kívül.

A tavalyi referendum kapcsán közölte: azt vizsgálja, hogy az idei, végleges népszámlálási adatok alapján azt érvényessé lehet-e nyilváníttatni. Mint ismeretes, a Băsescu leváltásáról szóló tavalyi referendum érvénytelen volt, hiába voksolt ugyanis a nagy többség az államfő menesztésére az akkor még hozzá közel álló Demokrata-Liberális Párt (PDL) hivatalos és a magyarok nem hivatalos bojkottja mellett megrendezett referendumon, azon az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy fő helyett a választópolgárok 46 százaléka jelent meg – legalábbis a 2002-es népszámlálás adatai szerint.

Az azóta bekövetkezett népességfogyás miatt ugyanis a 2011-es népszámlálás tavaly nyáron már ismert, de ideiglenes adatai szerint meglett volna az érvényességhez szükséges részvételi arány, azonban – mivel a cenzus végeredményét csak idén tették közzé, így akkor még nem lehetett hivatalosnak tekinteni – a 2002-es népszámlálás eredményeit vették alapul.

Dragnea a referendumcsalásról: ártatlan vagyok

Ismét ártatlanságát hangoztatta Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, a kormányzó Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke, akit hétfőn este a bizonyítékok ismertetése céljával ismét beidézett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Băsescu államfő menesztéséről szóló tavalyi népszavazáson elkövetett csalássorozat ügyében. Dragnea szerint ő nem követett el semmit, csupán megszervezett egy referendumot.

Mint ismeretes, a PSD főtitkáraként Dragnea felelt a népszavazás megszervezéséért. Az ügyészek szerint ő szervezte meg azt a csalássorozatot, amelynek a lényege az, hogy a helyi választási irodáknak a valósnál néhány tucatnyival több fős részvételt kellett a központnak bejelenteniük, hogy ezáltal érjék el a referendum érvényességéhez szükséges részvételi arányt. A vádirat ismertetése azt jelentheti, hogy a DNA hamarosan hivatalosan is vádat emel Dragnea ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés