
Fotó: wikipedia
2009. február 10., 00:542009. február 10., 00:54
Az ellenőrzést Emil Boc kormányfő kezdeményezte annak nyomán, hogy vita robbant ki azon, a kormány és a kanadai cég közötti 1992-es szerződéshez csatolt kiegészítő okirat miatt, amely lehetővé teszi a Sterling Resources számára, hogy kitermelje a tengerfenék alatt található földgáz- és kőolajkészleteket.
Mint arról beszámoltunk, a botrány annak nyomán robbant ki, hogy a hágai nemzetközi bíróság az Ukrajna és Románia között a Kígyó-szigetet övező gazdasági övezet hovatartozásáról szóló vitában Bukarestnek adott igazat, Romániának ítélve a vitatott területet. Ezt követően derült ki, hogy a Tăricenau-kormány mandátuma lejárta előtt koncesszióba adta a Fekete-tengeren található Pelikán XIII és Midia XV-ös jelzésű övezetben lévő tengerfenéki ásványkincsek kitermelésének jogát. A november 12-én keltezett kormányhatározat a Sterlinggel 2007-ben kötött kőolaj-kitermelési megállapodás csatolmánya.
A gyanú szerint a korábbi kormány az ásványtartalékok ügynökségén keresztül átengedte a kőolaj és a földgáz kitermelését a Sterlingnek, még azelőtt, hogy tudni lehetett volna, hogyan dönt a hágai bíróság. Mint ismeretes, az ügyben Traian Băsescu államfő már bekérette magához Bogdan Găbudeanut, az ügynökség korábbi vezetőjét, akit épp a Sterling-koncesszió nyilvánosságra kerülése nyomán menesztett tisztségéből Emil Boc miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.