
Fotó: Pinti Attila
Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát – Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerint így tervezi módosítani a kormány a múlt héten elfogadott rendeletét.
2024. július 09., 09:312024. július 09., 09:31
A belügyi illetékes a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, Marcel Ciolacu kormányfő kérte ennek a mechanizmusnak a bevezetését, és a következő kormányülésig arról is döntenek, hogy milyen formában fogadják el az intézkedést.
Mindkét esetben bevonják a jogosítványát 72 órára, de ez idő alatt nem indul büntetőeljárás ellene.
Ha a laborvizsgálat eredménye nem készül el a 72 óra alatt, a sofőr visszakapja a jogosítványát, de a procedúra folytatódik.

A Drugtest szondákkal járművezetőkön végzett és pozitív eredményt mutató tesztek 15-20 százalékát érvénytelenítették a biológiai minták laboratóriumi elemzése után – közölte szerdán a Román Rendőrség.
– magyarázta az eljárást Despescu.
A drogteszt csak azután használható bizonyítékként a büntetőeljárásban, hogy a laborvizsgálati eredmény igazolta a tiltott szer jelenlétét a szervezetben – idézte az államtitkárt az Agerpres hírügynökség.

A bukaresti kormány 2024. június 29-én elfogadott sürgősségi kormányrendelete ellen tiltakozik az egyik legismertebb román civil szervezet, a Declic. Aktivistáik százezer aláírást akarnak összegyűjteni a kormányrendelet felfüggesztésére.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
szóljon hozzá!