
Fotó: Rompres
2007. augusztus 03., 00:002007. augusztus 03., 00:00
A másik három hivatalnok Dolj, Ialomiţa és Teleorman megyében volt a kabinet területi képviselője, ők a kormányhivatalnokok legalacsonyabb beosztásába kerültek át a kormány döntése nyomán. A demokraták szerint a határozattal a Nemzeti Liberális Párt vezetősége bebizonyította, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elveinek és elképzeléseinek megfelelően kezeli a reform kérdését. A kormány ezen lépése tulajdonképpen semmissé tette az elmúlt négy év törekvéseit, amelyek a közigazgatás politikamentesítésére irányultak – vélte a volt belügyminiszter. Blaga ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az általa képviselt párt nem a magas rangú hivatalnokok elmozdíthatóságát kifogásolja, hanem az erre vonatkozó kritériumrendszer „jellemzően politikai indíttatású” értelmezését. Erre utal ugyanis az a tény, hogy a most leváltott kormánybiztosok közül öten a Demokrata Párt kötelékébe tartoztak a tisztség politikamentes jellegét előíró jogszabály hatálybalépését megelőzően. Blaga szerint a demokrata párti prefektusok leváltására utaló jelek már közvetlenül a PD kormányból történő kilépését követően megjelentek. „Ez ügyben a PNL és PSD között már akkor hatékony együttműködés alakult ki”. A főtitkár ugyanakkor emlékeztette a kormány tagjait arra is, hogy a D. A. Szövetség 2004-es választási győzelmét követően, pontosan 2006 januárjától kezdődően egyetlen szociáldemokrata prefektust vagy alprefektust sem menesztettek, vagy helyeztek át más tisztségbe, hacsak nem merült fel a fegyelmi kihágás gyanúja.
Vasile Blaga a döntés átláthatósága körüli ellentmondásokra is kitért. „A határozattervezet nem szerepelt a kormányülés meghirdetett napirendi pontjai között, és maga a kabinet szóvivője is mindössze a sajtó megkeresésére volt hajlandó bejelenteni a változást”.
Blaga porhintésnek nevezte a kormány magyarázatát, miszerint a liberális oldalról származó prefektusokat is meneszthetik (a most felmentett hatodik tisztviselő a PNL színeiben lett prefektus), ugyanis nagy valószínűséggel elsősorban a Stolojan–Stoica vezette Liberális Demokrata Párt felé hajlókat fogják elmozdítani. Ugyancsak vitatható a kormány indoklása, miszerint a leváltott kormánybiztosok az államfőnek kampányoltak volna, illetve beleártanák magukat a politikába. Ebből a szempontból kérdéses, miként értelmezhető, hogy a jelenleg kinevezett Hunyad megyei prefektus például rendszeresen részt vesz a liberális párt megyei szervezetének gyűlésein – fejtegette Blaga. Ugyanő arra biztatta a volt prefektusokat, hogy a közigazgatási bíróságon támadják meg a határozatot, mivel biztosan megnyerik a pert.
A demokraták részéről érkezett vádakra reagálva Victor Paul Dobre, a tárca belügyi és közigazgatási reformért felelős államtitkára elmondta: a kormány határozata egyszerű közigazgatási döntés, amihez lassan mindenkinek hozzá kellene szoknia. „A Magas Rangú Hivatalnokok Testülete 2006 januárjától létező apolitikus intézmény, amely a kormány rendelkezésére áll. Ennek tagjai a kabinet megbízásából különböző feladatokat teljesítenek, amelyek esetenként az áthelyezést is feltételezik. Nem leváltásról vagy tisztogatásról van szó, hanem egyszerűen megbízatásokról” – magyarázta Dobre. Az államtitkár még rámutatott: az idevágó törvényes előírások még az előző kormány mandátuma alatt léptek hatályba, amelynek még a PD is tagja volt.
A PSD alelnöke, Ilie Sârbu Blaga kijelentését képmutatónak és demagógnak nevezte, rámutatva: semmilyen jel nem utal arra, hogy a leváltott kormánybiztosok valóban politikától mentesen végezték tevékenységüket. „A meghirdetett reform pedig a demokraták bélyegét hordozza magán, elég csak megvizsgálni, hogy a tisztségek betöltésére jelentkezők közül hányan voltak igazán függetlenek politikailag” – összegzett Sârbu.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).