2012. december 10., 11:382012. december 10., 11:38
A liberális Crin Antonescu, a szövetség másik társelnöke kijelentette: az USL-ben nem volt szó kormánykoalícióról olyan formában, ahogyan arra Ponta előző este egy televíziós nyilatkozatában utalt, hanem csak olyan parlamenti együttműködésről, amelynek nyomán az USL bizton számíthat az RMDSZ segítségére az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség elérésében.
Victor Ponta vasárnap este az urnazárás után előbb alkotmánymódosító többségről beszélt, majd egy televíziós nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ részt akar venni az USL által alakítandó „parlamenti és kormányzati” többségben, s azt a benyomást keltette, hogy ő akár egy közös kormánykoalícióra is nyitott a magyar szervezettel.
Az RMDSZ vezetői ugyanakkor hangoztatták, hogy nincs megállapodás az USL és az RMDSZ között, és az esetleges együttműködés formája még nyitott kérdés.
Az USL-t alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenkezését megerősítette Puiu Hasotti liberális kulturális miniszter is, aki leszögezte: határozottan ellenzi, hogy az RMDSZ-szel kormánykoalíciót kössenek, hiszen – mint mondta – az USL megígérte választóinak, nem kormányoznak együtt a magyar szervezettel.
Az ügyben megszólalt Gigi Becali üzletember, európai parlamenti képviselő is, aki most az USL színeiben indult romániai parlamenti mandátumért. Becali úgy fogalmazott, Ponta hibázott, amikor bejelentette az RMDSZ-szel való együttműködést. Szerinte az USL-nek nincs szüksége a magyar szervezetre a szociálliberálisok által a vasárnapi választásokon elért eredmény alapján.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.