
2011. október 13., 06:212011. október 13., 06:21
Az RMDSZ parlamenti képviselője a független Tudor Ciuhodarunak a 2010/176-os számú, a közméltóságok és köztisztviselők vagyonosodásának vizsgálatát lehetővé tévő törvényt módosítani hivatott javaslataihoz csatolta saját indítványait, amelyek heves ellenállást váltottak ki a demokrata-liberálisok táborában.Márton Árpád jelentős mértékben szűkítené az ANI hatásköreit, és csökkentené a választásokon részt vevő jelöltek kötelezettségeit. Az RMDSZ-es politikus többek között azt szorgalmazza, hogy az önkormányzati, valamint parlamenti képviselő- és szenátorjelöltek számára ne legyen kötelező a vagyonnyilatkozat benyújtása, az ANI pedig ne rendelkezzen a bíróságokra jellemző hatáskörrel a nyilatkozatok ellenőrzése során. A javaslatok között szerepel az is, hogy az ügynökség többé ne minősíthesse összeférhetetlennek azokat a személyeket, akiknek reális vagyona jelentősen nagyobb a vagyonnyilatkozatban feltüntetettnél.
Megszüntetné az RMDSZ-képviselő azt is, hogy az összeférhetetlennek nyilvánított személyeket leváltsák tisztségükből, valamint hogy az ANI pénzbírságot szabjon ki, ha az érintett személy nem nyújtja be időben vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatát. Márton azt az előírást is megszüntetné, hogy a vagyonnyilatkozatok hozzáférhetők legyenek az interneten; az ANI honlapjáról jelenleg mintegy 2,5 millió vagyonnyilatkozat tölthető le.
A politikus a Krónikának azzal indokolta indítványát, hogy meg kívánja kímélni az ANI munkatársait a „felesleges” munkától, szerinte ugyanis az ügynökség munkatársai olyan jogokkal rendelkeznek, amelyekből „nem fakad semmi”.
„Vagyis nyomoznak, vizsgálódnak, adatokat kérnek és kapnak különböző intézményektől, de a döntéshozatal joga már nem az övék, hanem az igazságszolgáltatásé. Arról nem beszélve, hogy az ügyészség nem folytathatja egy az egyben az ANI munkáját, hanem az ügynökség előterjesztése alapján elölről kell kezdenie a vizsgálódást, vagyis a feddhetetlenségi ügynökség felesleges munkát végez, amikor nyomoz a vagyonosodások ügyében” – nyilatkozta a Krónikának Márton Árpád, sérelmezve, hogy az ANI következtetéseket von le a közméltóságok és köztisztviselők vélelmezett összeférhetetlenségéről, és ezáltal „pellengérre állítja” az érintetteket. Az RMDSZ-es képviselő megfogalmazása szerint az ANI „nem orvos, hogy diagnózist állítson fel, hanem csak asszisztens”, ugyanakkor hozzátette: az általa eltörölni javasolt törvénycikkelyek alkotmányellenesek is, mivel a taláros testület korábban megállapította, hogy az ANI nem töltheti be a bíróság szerepét.
Horia Georgescu, az ANI főtitkára már korábban arra figyelmeztetett, hogy Márton javaslatainak elfogadása az ügynökség megszűnését eredményezné.
Ennél is élesebben fogalmazott tegnap Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, kijelentve: a kezdeményezés „ki akarja zsigerelni” az ANI-t, a romániai korrupció ellen küzdő intézmények pedig az elmúlt években az RMDSZ célpontjává váltak. A román Demokrata-Liberális Párt (PDL) alelnöke, európai parlamenti képviselője – az ANI-törvény kidolgozója – blogbejegyzésén emlékeztetett, hogy a szövetség korábban egyaránt ellenezte a politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonát felmutató nyilatkozatok közzétételének kötelezővé tételét, az ANI és a Korrupcióellenes Ügyészség létrehozását. Macovei felszólította a PDL-t és a koalíciót, „ne engedjen az RMDSZ zsarolásának, hanem mentse meg az ANI-t”.
Frunda György visszautasította Macovei vádjait, azzal vádolva a PDL-s politikust, hogy „barátain kívül az egész országot börtönbe akarja csukatni”. Az RMDSZ szenátora újfent prostituáltnak, „útszéli kisaszszonynak” nevezte az ANI-t, amely szerinte alkotmányellenesen működik, emiatt „vissza kell terelni” az alkotmányos keretek közé. Kelemen Hunor különben cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint az RMDSZ csak akkor szavazna meg bizonyos, az igazságszolgáltatás működését érintő kormányzati kezdeményezést, ha a PDL támogatja az ANI hatáskörének szűkítését célzó tervezetet. Közismert ugyanis, hogy az ügynökség az elmúlt időszakban több RMDSZ-es képviselő és szenátor – Máté András, Kerekes Károly, Lakatos Péter – összeférhetetlenségét is megállapította.
Az RMDSZ elnöke közölte: nem tudja, mit tartalmaz Márton Árpád módosítás-csomagja, a koalíció keddi ülésén pedig nem került szóba a kérdés – legalábbis az idő alatt, amíg ő jelen volt a tanácskozáson. Horia Georgescu ANI-főtitkár különben a napokban hozta nyilvánosságra, hogy az ANI adatai szerint országszerte 747 megyei tanácsos társult tagja vagy részvényese olyan kereskedelmi társaságnak, amely állami intézményekkel áll szerződéses viszonyban, azaz közpénzhez jut. Az ANI vezetője úgy véli, ezekben az esetekben az összeférhetetlenség a közbeszerzési eljárások révén üti fel a fejét, amelyek szerinte jelentős „kockázati tényezőnek” számítanak az önkormányzatok szintjén.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.