
Vita alakult ki Victor Ponta miniszterelnök és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) között a jogerős bírósági ítélettel elkobzásra ítélt vagyonok állami behajtása kapcsán.
2015. március 04., 20:152015. március 04., 20:15
A korrupcióellenes ügyészség szerdán közleményben vádolta meg a kormányfőt azzal, hogy „súlyosan megtéveszti\" a közvéleményt, amikor kétségbe vonja a DNA adatait az elkobzásra ítélt vagyonelemek behajtási aránya kapcsán, így próbálva igazolni, hogy az adóhatóság (ANAF) csak nagyon csekély mértékben volt képes behajtani az elkobzandó vagyonelemeket.
A miniszterelnök kedden este a România Tv hírtelevízióban arról beszélt: „kisebb fajta átverés\", hogy az ANAF csupán az elkobzandó vagyonok tíz százalékát volt képes behajtani, mivel – állítása szerint – nincs minden esetben jogerős bírói ítélet, csupán vagyonzárlatot rendeltek el, ami alapján az adóhatóság nem járhat el.
A DNA emlékeztet: múlt heti évértékelő értekezletén Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze úgy fogalmazott: 2014-ben a DNA által végrehajtott nyomozások során született jogerős bírósági ítéletek 310 millió euró elkobzásáról rendelkeznek, ami a 2013-as összeg háromszorosa. Ha ezt az összeget ténylegesen behajtanák, egy évig elegendő lenne a romániai orvosok bérének fedezésére. „Fontos, hogy az adóügyi szervek gyakorlatba ültessék az ítéleteket\" – áll a DNA megállapításában.
A korrupcióellenes hatóság megerősíti: jogerős bírósági ítéletekről van szó, amelyek gyakorlatba ültetése az ANAF feladata. Ponta kedden este az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése kapcsán elmondta: új kormányügynökséget hoznak létre, amelynek feladata a korrupcióból származó, jogerős bírósági ítéletek nyomán elkobzásra ítélt vagyonelemek behajtása lesz. Erre Darius Vâlcov pénzügyminiszter tesz majd javaslatot. Az ügynökség francia mintára jön majd létre.
Ponta: Románia a régió „mintaállama\"
A régió „legstabilabb\" országának nevezte Romániát Victor Ponta miniszterelnök kedden este, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését követően. A miniszterelnök szerint a stabilitás és a kiszámíthatóság létfontosságú olyan körülmények között, amikor a gazdasági mutatók növekednek, és az állami bevételek az év első két hónapjában meghaladták a hatóságok várakozásait.
Ponta rámutatott: az egyetlen tényező, ami ezt a trendet radikálisan más irányba befolyásolhatja, a külpolitikai helyzet. „Egyre feszültebb régióban élünk, és itt nem csupán Ukrajnáról beszélek, ahol polgárháború dúl, hanem arról is, ami a környező országokban történik. Az energiaügyekkel kapcsolatos orosz nyomás, a zavargások, az eltérő politikai projektek, a görögországi történések egész Európa számára érdekesek, ebben a kontextusban pedig Románia maradt a legstabilabb ország a régióban gazdasági, katonai és politikai szempontból is\" – vélte a miniszterelnök, aki szerint a belső konfliktusok is megfordíthatják a gazdasági növekedési trendeket.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!