Victor Ponta PSD-elnök szerdán Piteşti-en azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy Traian Băsescu román államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök „közös stratégiát” dolgozott ki, hogy megossza a romániai magyar közösséget. Az RMDSZ ugyanis nem megfelelő partner sem a román államfő, sem a magyar miniszterelnök számára – vélte Ponta, aki szerint az említett stratégia értelmében az RMDSZ-t meg kell fenyegetni, meg kell zsarolni, vagy akár el kell távolítani.
A szociáldemokrata vezető szerint Băsescu és Orbán egyaránt „Tőkés László új pártjára”, a bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppártra támaszkodik.
A politikus úgy vélte: ez a stratégia Románia ellen irányul, mivel ellentétben áll mind a „román többségnek, mind a magyar kisebbségnek az érdekeivel”.
Ponta szerint Băsescu és Orbán „személyes stratégiájáról” van szó, e két politikusban az a közös, hogy „bolsevik, fasiszta, náci értékeket” vallanak.
A Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége csütörtökön közleményt adott ki, amely szerint Victor Ponta alaptalan rágalmakkal és kirívóan durva, sértő minősítésekkel illette Magyarország miniszterelnökét, aki most egyben az Európai Unió Tanácsának soros elnöke is. „Magától értetődik, hogy kategorikusan visszautasítjuk e közléseket, amelyek tartalma és stílusa sem elfogadható két európai szomszéd ország kapcsolatában. Sajnálattal tapasztaljuk azt is, hogy Victor Ponta ismétlődően a magyar miniszterelnököt is belekeveri román belpolitikai célú fellépéseibe, alaptalan rágalmakat is felhasználva” – állt a közleményben.
Amennyiben ez így folytatódik, abból mindenkinek csak kára keletkezne – olvasható a nagykövetség közleményében, amely leszögezte: Magyarország, mind a soros EU-elnökség idején, mind a jövőben a két szomszédos uniós tagállam európai értékrendű, jószomszédi kapcsolatainak további érdemi fejlesztésére törekszik, függetlenül a két országban zajló belpolitikai folyamatoktól.
Nem ez az első eset, hogy a PSD elnöke egyszerre támadja Băsescut és Orbánt. Egy héttel korábban Victor Ponta azt mondta: a román államfő és a magyar miniszterelnök között létezik egy Románia elleni egyezség, amelynek része a bejegyzés előtt álló új erdélyi magyar párt támogatása az RMDSZ és Románia érdekei ellenében.
Korábban Ponta Kadhafi líbiai diktátorhoz hasonlította Orbánt és Băsescut.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!