
Kéz a kézben. Viorica Dăncilă szerint Rovana Plumb kiválóan el tudná látni biztosi feladatát
Fotó: Evz.ro
Viorica Dăncilă miniszterelnök továbbra is kiáll Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselő uniós biztosi jelöltsége mellett, a hazai ellenzéket pedig Románia lejáratásával, a román nemzeti érdekek semmibevételével vádolja.
2019. szeptember 28., 21:242019. szeptember 28., 21:24
2019. szeptember 28., 21:302019. szeptember 28., 21:30
A román kormányfő szombat esti Facebook-bejegyzésben biztosította „feltétel nélküli támogatásáról” a közlekedési biztosi posztra javasolt Plumbot, akinél csütörtöki meghallgatása alkalmával az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) összeférhetetlenséget állapított meg, és szavazattöbbséggel a kinevezési eljárás felfüggesztését kezdeményezte. A megfogalmazott indokok szerint a román jelölt azért nem kapta meg az EP-s szakbizottság támogatását, mert nem számolt el olyan kölcsönökkel, amelyekből ingatlant vásárolt, illetve saját pártját támogatta.
„Számomra másokkal ellentétben mindig az uniós érdek, az európai eszme megerősítése lesz az első, akárcsak a bukaresti kormány számára” – idézte az MTI a miniszterelnököt, aki kifejezte reményét, hogy a EP jogi bizottsága végül támogatni fogja a román kormány és az Európai Bizottság elnöke által jelölt Plumb kinevezését. A szociáldemokrata politikus bejegyzésében a jobbközép ellenzéket hibáztatta, amely szerinte egy megosztott, gyűlölködő Románia képét mutatta a világnak, és „pitiáner érdekeit követve” ismét megfeledkezett a románokról.
„Románia azonban nem azoké, akik rombolnak és megosztanak, lábbal tiporva az ország érdekeit. A románok látják, mi történik, és meggyőződésem, hogy ez ősszel a voksaikban is megmutatkozik majd” – zárta bejegyzését a novemberi elnökválasztásra utalva a miniszterelnök. Dăncilă a leszavazott biztosjelöltje melletti kiállással fő politikai ellenfelének, Klaus Johannis államfőnek is válaszolt. A jobboldali elnök ugyanis Rovana Plumb jelölésének visszavonására szólította fel a miniszterelnököt. Johannis úgy értékelte, hogy Plumb csütörtöki leszavazása a román szociáldemokrata kormányzás újabb nagy kudarca, ami kárt okoz Romániának.
Az uniós parlament frissen hozott eljárási szabályzata szerint amennyiben egy parlamenti bizottság összeférhetetlenséget állapít meg egy biztosjelölttel összefüggésben, az nem léphet tovább a meghallgatás folyamatában. Az EP-s szakbizottsági vélemény semmilyen kötelezettséget nem ró az Európai Bizottságra, azonban az uniós testület elnöke megvizsgálja a kialakult helyzetet. Döntését követően a biztosjelölt ügye újra az Európai Parlament elé kerülhet.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!