
Fotó: gov.ro
2010. március 15., 09:122010. március 15., 09:12
A tárcavezető leszögezte: végre kell hajtani a kormány által vállalt népszerűtlen intézkedéseket, a kabinet ugyanis nem akarja tovább görgetni azokat a rendellenességeket, amelyek az állami nyugdíjrendszerben és a közalkalmazotti bérezés rendszerében kialakultak.
„Be kell ismernünk, hogy a kormány által vállalt intézkedések némelyike egyáltalán nem népszerű” – hangsúlyozta a miniszter. „Vállalnunk kell az állami kiadások átstrukturálását, nem folytatható az a gyakorlat, hogy az 5,9 millió nyugdíjasból 27 ezer kapja a nyugdíjjuttatások 18 százalékát. Ez megengedhetetlen” – szögezte le Videanu.
A miniszter szerint a nyugdíjrendszert hozzájárulás-arányossá kell alakítani, azoknak pedig, akik magas összegű nyugdíjat akarnak, a magánnyugdíjpénztárakat kell választaniuk.
„Ott a harmadik oszlop lehetősége. Aki lényegesen nagyobb nyugdíjat akar, az a jövőben vállalja a nyugdíjpénztári befektetések kockázatát, az állami rendszer önmagában ugyanis nem tartható fenn. Nekünk sem kellemes ez az eljárás, ám az országnak szüksége van rá” – hangoztatta a tárcavezető.
Adriean Videanu közölte, ugyanez a helyzet a közalkalmazotti bérek esetében is, ahol el kell tűnniük a kirívó különbségeknek. A miniszter egyúttal kifejtette, az utóbbi négy hónap gazdasági adatai arra engednek következtetni, hogy a következő hónapokban beindulhat az országban a gazdasági növekedés.
| A Szociáldemokrata Párt (PSD) népszavazást akar kiírni, hogy kikérje az állampolgárok álláspontját a nyugdíjpont növeléséről – jelentette be a hétvégén Brassóban Titus Corlăţean, a párt szenátora. Közölte, a pártvezetés mai ülésén alakítja ki álláspontját a kormány nyugdíjreform-tervezetével kapcsolatosan. A szenátor egyúttal közölte: amennyiben a kormány a jelenlegi formában fogadja el a nyugdíjtörvényt, a PSD bizalmatlansági indítványt nyújt be a kabinet ellen. |
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).