
Fotó: Mediafax
2011. április 11., 08:352011. április 11., 08:35
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke ezt maga jelentette ki. „Nem fogadom el. Ez két, európai uniós tagállam kapcsolatának teljes félreértelmezése. Orbán Viktort a Magyarországon élő polgárok válasszák meg. A romániai magyarok Romániában szavaznak, parlamenti képviselőik és minisztereik vannak” – mutatott rá Victor Ponta csütörtökön este Marosvásárhelyen. Mint ismeretes, Románia szavazati jogot biztosít az újonnan honosított állampolgároknak.
Ponta szerint Traian Băsescu és Orbán Viktor között sok a hasonlatosság, mindketten hasonlóan viselkednek az ellenzékkel, a sajtóval és a demokráciával szemben. Emlékeztetett, hogy az ellenzéki pártok egy olyan dokumentumot akartak elfogadtatni a parlamentben, amely elítélte volna Orbán Viktor magyar kormányfő egy neki tulajdonított, de valójában nem általa tett nyilatkozatát, valamint Kövér László házelnök egy beszédét, amelyet március 15-e alkalmából tartott. A dokumentumot ugyanakkor nem szavazta meg a parlament, bukása egy szavazaton múlott. „Ebben nem volt semmi magyarellenes, de nem vagyok hajlandó végighallgatni, hogy Orbán és Kövér urak tartsanak leckét arról, hol és milyen legyen Erdély. Arra eszméltünk, hogy itt vannak a PDL-s árulók, akik nem értettek egyet az ország, és nem a kormány ellen irányuló elfogadhatatlan és felelőtlen nyilatkozatok elítélésével” – hangoztatta Ponta.
Leszögezte ugyanakkor, hogy sem magyar-, sem Magyarország-ellenesnek nem tartja magát. „Riasztó, hogy azon támogatás miatt, amelyet Tőkés László leendő pártja Orbán Viktor és Traian Băsescu részéről élvez, eltűnhet a magyar képviselet a román parlamentből. Szerintem a többség és a kisebbség közötti egyensúly érdekében a magyar kisebbségnek szüksége van a képviseletre a román parlamentben. Ezek súlyos kérdések, és meggyőződésem, hogy az RMDSZ-es vezetők is elgondolkodnak rajtuk” – fejtette ki Ponta, megismételve pártja alelnöke, Titus Corlăţean csütörtöki kijelentését, amelyet azt követően tett, hogy kedden Budapesten Mesterházy Attila MSZP-elnökkel tárgyalt. Ponta egyébként arról is beszélt, hogy az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, „de nem bármilyen feltételek mellett, mint jelenleg a PDL”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az USL a voksok több mint 50 százalékát megszerzi jövőre, az RMDSZ ellenzékbe kerül, ha továbbra is kitart a kormány mellett. Erre reagálva Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kijelentette: az RMDSZ sem akar bármilyen feltétel mellett együttműködni az USL-lel.
| A jelenlegi közigazgatási régiók nem működőképesek, azonban a Demokrata-Liberális Párt (PDL) nem ért egyet még elvi szinten sem az etnikai alapú átszervezéssel” – jelentette ki szombaton Csíkszeredában Vasile Blaga, a PDL főtitkára. A PDL megyei szervezetének választmányi ülésén részt vevő politikus szerint túl kell lépni a nacionalizmuson, és kölcsönös tiszteletre van szükség. Leszögezte: nem az a lényeg, hogy milyen nyelven tanulnak bizonyos tantárgyakat a magyar gyerekek, hanem az, hogy jól tanulják meg őket. Kifejtette: a régiók átszervezésekor nem az etnikai, hanem a gazdasági szempontok érvényesülnek majd, és emlékeztetett: a Székelyföld mind a Monarchia idején, mind ’90 után mostohagyereknek számított a befektetések szempontjából, ezért olyan költségvetési pénzekre van szüksége, amelyeket ott nem termelnek meg, bármilyen szorgalmasak is a székelyek. Ugyanezen rendezvényen Sever Voinescu PDL-szóvivő tegnap kijelentette: a kisebbségi törvény minden romániai kisebbség számára pozitív eredményeket hoz, de kormányzati felelősségvállalással történő elfogadtatását nem támogatja, és ő is az etnikai alapú autonómia, illetve regionális átszervezés ellen foglalt állást. Emil Boc kormányfő kifejtette: a PDL és az RMDSZ között semmilyen titkos megállapodás nincs az alkotmányon és a kormányprogramon kívül. Bírálta ugyanakkor Csibi Barnát, a szélsőséges Székely Gárda tagját, aki március 14-én felakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut. |
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!