
Fotó: Mediafax
2012. február 13., 08:462012. február 13., 08:46
A belügyminisztérium adatai szerint az ítéletidő közepette országszerte – de elsősorban Buzău, Galaţi és Vrancea megyében – 81 megyei út járhatatlan, tizenhat helységben pedig szünetel az energiaellátás, ami több mint tizenegyezer lakost érint. Ráadásul a szélsőséges időjárás tegnapra virradóra újabb három újabb halálos áldozatot követelt, ezzel 68-ra emelkedett a kihűlés miatt elhunytak száma. Az áldozatok közül ketten Argeş, a harmadik pedig Teleorman megyei. Hat vasúti szakaszon lehetetlenné vált a vonatközlekedés, emellett 142 járatot töröltek.
A kialakult helyzetre tekintettel szombaton Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnök a belügyminiszter és a védelmi miniszter társaságában a „fehér terror” által leginkább érintett Vrancea és Buzău megyébe látogatott. A hivatalát mindössze két napja betöltő kormányfő elégedetten nyilatkozott a katasztrófavédelmi alakulatoknak és a hadseregnek a hó fogságába került lakosok mentését célzó tevékenységéről. Felháborította ellenben, hogy miközben a katonák nagy erőkkel vesznek részt a hóeltakarításban, az érintett lakosság java része semmit nem tesz szorult helyzete javítása érdekében.
„Megengedhetetlennek tartom, hogy amíg a hadsereg katonái utakat és utcákat tisztítanak meg a hótól, a közvetlen érintettek, akik szintén honfitársaink, a meleg lakásban várják, hogy a hatóságok oldják meg a problémáikat. Ugyanezt láttuk az áradásokkor is. Ez egyszerűen megengedhetetlen, nem fizethetjük egyesek lustaságát a végsőkig” – jelentette ki felháborodottan Ungureanu. A kormányfő kijelentését elemzők éles kritikája övezte a bukaresti hírtelevíziókban.
Sokak szerint a miniszterelnök sértegette a bajba jutottakat, mások pedig arra emlékeztettek, hogy évekkel ezelőtt Traian Băsescu államfő is megszólta az árvíz sújtotta települések ama lakosait, akik a kocsmából figyelték, amint a katasztrófavédelmi alakulatok kiszivattyúzzák a vizet otthonukból. Tegnap egyébként az országos meteorológiai szolgálat narancssárga vészjelzést bocsátott ki Krassó-Szörény, Mehedinţi, Dolj, Gorj, Vâlcea és Olt megyékre, ahol a hó várható vastagsága meghaladja a 30 centimétert, a szél erőssége pedig 55 kilométer is lehet óránként. Az erdélyi megyék közül Kovászna, Temes, Hunyad, Brassó és Szeben megyében sárga hóriadó van érvényben, itt a hóréteg várhatóan 15 centiméter körül alakul.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.