
2012. október 25., 08:262012. október 25., 08:26
A mentesség megvonását Titus Corlăţean román külügyminiszter kérte még szerdán. Malginov közölte: az orosz hatóságok alaposan kivizsgálják a gázoló ügyét, ennek érdekében pedig azonnal hazahívják a diplomatát, és reményét fejezte ki, hogy mindez nem lesz hatással a kétoldalú kapcsolatokra. Aurescu válaszában a román fél sajnálatának adott hangot az orosz illetékesek döntése miatt.
A követség vezetői eközben kollégájuk védelmére keltek. Andrej Lancskov konzul a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a követségi alkalmazott szabályosan autózott, és nem lépte túl a megengedett sebességet, mindamellett, hogy diplomáciai mentességére hivatkozva megtagadta az alkoholteszthez szükséges vérvételt. Lancskov szerint a gázoló, Alekszander Jevcsukov, aki első titkári minőségben dolgozik a nagykövetségen, nem fogyasztott alkoholt, mielőtt volánhoz ült volna. Jevcsukov autójában egyébként felesége és gyereke is bent ült.
Jevcsukov – akinek neve nem szerepel a nagykövetség személyi állományának tagjai között a képviselet honlapján – saját bevallása szerint nem látta a lányt, aki futva próbált meg átkelni az úttesten, és hirtelen, egy másik jármű mögül bukkant fel az autója előtt. Lancskov konzul szerint korai még a követségi titkár felelősségéről beszélni, még akkor is, ha a gázolás a gyalogátkelőn történt, és azzal vádolta meg a romániai sajtót, hogy az túlreagálja az ügyet.
Oleg Malginov nagykövet még ennél is továbbment, szerinte ugyanis a gázolás nem is a gyalogátkelőn, hanem attól mintegy másfél méternyire történt. A 19 éves, súlyos fejsérüléseket szenvedő áldozat egyébként szerdára magához tért a kómából, és az orvosok szerint állapota stabil, nem lesz szükség műtétre. Eközben tegnap kiderült: a nagykövetség harmadik titkára, Alekszej Bulanov szombaton este Snagovon szintén nem volt hajlandó belefújni az alkoholszondába egy közúti ellenőrzés során.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.