Hirdetés

Várni kell még a magyar misékre

A fokozatosság elvét javasolták a csángókonferencián „Lehet, hogy még éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy megoldódjék a magyar nyelvű misék ügye, de az is lehet, hogy már egy-két hónapon belül megtörténik az áttörés” – jelentette ki a Krónikának Vladimir Peterca, a bukaresti római katolikus szeminárium rektora a hétvégi bákói csángókonferencia végén.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. június 06., 00:002006. június 06., 00:00

A professzor Petru Gherghel iaºi-i püspök képviseletében vett részt a rendezvényen, és a püspök üzenetét is felolvasta. Ebben az egyházfő a Brüsszelben bemutatott Made in Romania című, csángó témájú dokumentumfilm ellen emelte fel a szavát, és ezúttal is leszögezte: álproblémának tartja az egész csángókérdést. „Kínos volt a levél felolvasásának a feladata” – ismerte el kérdésünkre Vladimir Peterca, de hozzátette, megszokta már, hogy a közvetítői szerepkörre vállalkozó személynek olykor kellemetlen helyzeteket kell átélnie. A professzor úgy vélte, a másik irányba is nehéz lesz a közvetítés. „Vállaltam azonban, hogy szószóló leszek, és tájékoztatom a püspököt mindarról, ami a konferencián elhangzott” – részletezte. A professzor a felhalmozódott bizalmatlansággal magyarázta, hogy még mindig nem tartanak magyar miséket is a csángóknak. Úgy vélte, hogy e bizalmatlanság kialakulásában a gyulafehérvári főegyházmegye is vétkes, hiszen Erdélyben sem ritka, hogy megtagadják a román nyelvű szolgálatot a hívektől. Egyik hozzászólásában azt is megemlítette, könnyebb lenne a megegyezés a magyarországi és a moldvai katolikus egyházak között, ha nem lenne közöttük az erdélyi egyházmegye.
A konferencián egyébként Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke tett olyan javaslatot, mely e bizalmatlansággal is számol. Pozsony szerint fokozatosan kellene bevezetni a magyar nyelvet a templomi szertartásokra. Eleinte csak egy éneket lehetne magyarul énekelni, aztán később egy imát, majd a prédikáció egy részét is magyarul lehetne mondani.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés