Van csontváz a szekrényben?

Feloldják a politikusok dossziéinak a titkosságát Romániai magyar politikusok titkosszolgálati doszsziéi is nyilvánosságra kerülhetnek annak következtében, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) eldöntötte, feloldják valamennyi politikus dossziéjának a titkosságát.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

A döntést Traian Bãsescu államfő jelentette be hétfőn este, a tanács ülése után. Bãsescu elmondta, a döntés valamennyi parlamenti vagy önkormányzati képviselőre, polgármesterre vonatkozik. Hozzátette, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács már szerdán leülhet a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékeseivel, hogy a politikusok dossziéinak az átvételéről tárgyaljanak.
A Krónika már 2000 decemberében írt arról, hogy az RMDSZ akkori képviselő-, illetve szenátorjelöltjei között létezett egy olyan személy, akinek államérdekből titkosították a múltjára vonatkozó adatokat. Csendes László, az átvilágító bizottság magyar tagja akkor úgy vélekedett, a titkosítás két dolgot jelenthet. „Vagy most (2000 decemberében – szerk. megj.) is aktív hírszerző az illető, vagy a dossziéjában olyan információs anyag is található, amely ma is munka tárgyát képezi a SRI-nél vagy a SIE-nél. Az utóbbi csoportba kerülhet például az, aki olyan személyről adott jelentéseket a Szekuritáténak, aki ma is megfigyelés alatt áll” – nyilatkozta lapunknak az átvilágító. Csendes a titoktartási kötelezettségére hivatkozva sem hat évvel ezelőtt, sem most nem kívánt nevet említeni. Arra a kérdésre sem válaszolt, hogy a hat évvel ezelőtt megemlített személy ma is aktív politikusa-e az RMDSZ-nek. Csupán abbéli reményének adott hangot, hogy a tanács és a hírszerző szolgálatok képviselői közösen vizsgálják át a politikusokra vonatkozó anyagot.
Nem kívánta kommentálni azt az okfejtést, hogy a Szekuritátéval egykor együttműködő politikusok eddig abban láthatták a múltjuk titokban tartásának zálogát, hogy a ’89-es fordulat utáni titkosszolgálatoknak is bedolgoztak.
A CNSAS szóvivője, Cazimir Ionescu 40 ezerre tette azoknak a politikusoknak a számát, akiket újból át kell világítaniuk. Azt is megjegyezte azonban, hogy ezt a munkát a jelenlegi ütemben dolgozva csak két-három év alatt tudják elvégezni. Ezért az átvilágítószemélyzet bővítését kérte a sajtó útján. A szóvivő szerint Bãsescu csupán az ígéretét teljesítette, amikor politikusdossziék titkosságának a feloldását javasolta.
A titkosítás megszüntetését az RMDSZ is üdvözölte. Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy ne csak a SRI, hanem a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) által tárolt dossziék is nyilvánosságra kerüljenek. Úgy vélte ugyanis, hogy azokkal a politikusokkal, akik külföldi kapcsolatokat ápoltak, ez a szolgálat foglalkozott.
A védelmi tanács külön határozott az ICE Dunãrea dosszié titkossága feloldásáról. A dossziéból Dan Voiculescura, a Konzervatív Párt (PC) elnökére vonatkozó terhelő bizonyítékok kerülhetnek elő. Amint korábban sajtónyilvánosságot kapott, a Ceauºescu-diktatúra utolsó időszakában a román állami külkereskedelmet lebonyolító ICE Dunãrea cég számlájára kellett befizetniük az üzletek utáni titkos járulékok egész sorát. A Ziua egykor arról cikkezett, hogy Dan Voiculescu azzal alapozta meg a vagyonát, hogy a Crescent cégcsoport ciprusi ágának romániai ügyvivőjeként az 1989-es forradalom utáni zűrzavaros hetekben már nem fizette be az ICE Dunãreának, hanem a saját számlájára utaltatta a járulékokat. A titkosság feloldását egyébként annak idején maga Voiculescu is kérte. A pártelnök most is üdvözölte a védelmi tanács erre vonatkozó döntését, hevesen támadta viszont a Demokrata Pártot (PD) melyben szerinte az egykori Szekuritáté oszlopos tagjai is helyet kaptak. Emil Boc, a PD, elnöke Voiculescu kétségbeesett reakciójaként könyvelte el a vádat.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét