
Fotó: Mediafax
2009. május 20., 10:012009. május 20., 10:01
A felsőház jogi bizottságának meghallgatásán Cătălin Predoiu igazságügy-miniszter korábban leszögezte: az új Büntető és Polgári Törvénykönyv elfogadása esélyt teremt arra, hogy az Európai Bizottság Romániáról szóló igazságügyi jelentése kedvező legyen, ugyanakkor ezt nagymértékben akadályozhatja, hogy a téma átpolitizálódott.
Mint arról beszámoltunk, a két kormánypárt koalíciós egyeztető tanácsa hétfőn úgy döntött, hogy a két törvénykönyvet a parlamenti vita megkerülésével, kormányzati felelősségvállalással kívánják megszavaztatni, hogy még június elején elfogadásra kerüljenek.
Erre a hivatalos indoklás szerint azért van szükség, mert az Európai Bizottság júliusban adja ki jelentését a romániai igazságügyi reformról, a kedvező elbírálás egyik feltétele pedig a szóban forgó törvénykönyvek hatálybalépése.
Amennyiben viszont a brüsszeli bizottság úgy találja, hogy az igazságügyi reform mértéke nem megfelelő, akár a csatlakozási védzáradékot is életbe léptetheti, amelynek értelmében különböző szankciókat róhatnak ki az országra. Cătălin Predoiu a bizottsági meghallgatáson tegnap úgy vélte, a törvénykönyvek szükségessége vitán felül áll, ugyanakkor az ügy átpolitizálása hiteltelenítette a kezdeményezést a polgárok szemében.
„Egyes politikusok becstelensége és éretlensége minden bizonnyal negatívan befolyásolja majd a jelentés vonatkozó részét” – vélte a miniszter. Rámutatott, tavaly még senki sem beszélt az új törvénykönyvekről, pedig van, amelyen már tíz éve dolgoznak, az eredeti változatot pedig a tárca már tavaly hozzáférhetővé tette a honlapján.
Arra is emlékeztetett, hogy a minisztérium legfőbb célja már tavaly a törvénykönyvek véglegesítése volt, az ebbéli igyekezetet pedig már az EB februári előzetes jelentése is értékelte, ám rámutatott: a jogszabályokat el is kell fogadni. Predoiu ismét csak az ügy átpolitizálásának veszélyeire figyelmeztetett, ugyanakkor leszögezte: a nyilvános vitára szükség van, ám nem értett egyet azzal a véleménnyel, hogy a kormánynak minden állampolgárt értesítenie kell az általa kezdeményezett jogszabályokról.
A miniszter azzal érvelt, hogy akit érdekelt, már eddig is hozzáférhetett a szöveghez. Mint azt megírtuk, a kormány hétfői bejelentése nyomán több civil szervezet is közölte: képtelenségnek tartják, hogy a kormány a parlament megkerülésével kívánja elfogadtatni az új törvénykönyveket, ezért tiltakozó akciókat terveznek.
Predoiu különben arra is felhívta a figyelmet, hogy az EB a perek lassúsága miatt is több ízben bírálta Romániát, így ezt a gondot is orvosolni kell. Az Európai Unió ellenére egyébként a héten folytatják azt az ellenőrzés-sorozatot, amelynek keretében azt vizsgálják, milyen mértékben ülteti gyakorlatba Románia a korrupcióellenes stratégiát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).