2012. október 11., 09:032012. október 11., 09:03
49 választási bizottsági elnökről van szó, akik a gyanú szerint jegyzőkönyveket és választói névjegyzékeket hamisítottak, illetve hamis szavazatokat dobtak az urnákba, valamint 18 megfigyelőről, akik közreműködtek a hamisításokban. Dragnea neve úgy kapcsolódik az ügyhöz, hogy a DNA ellene indított először bűnvádi vizsgálatot, mivel azzal gyanúsítják, hogy a PSD kampányfőnökeként ő működtette azt a hálózatot, amely egy számítógépes rendszer segítségével több dél-romániai megyében – így Olt, Gorj és Teleorman megyében – is meghamisította a választási eredményeket.
Dragnea a DNA keddi bejelentése kapcsán leszögezte: ő nem beszélt egyetlen szavazókörzeti elnökkel sem, és úgy vélte, valakik politikai viták rendezésére használják az igazságszolgáltatást. Megismételte: a PSD a parlamenti választásokon is alkalmazni fogja a párhuzamos szavazatszámlálást, mivel azt minden párt használja.
Csakhogy a DNA nem a párhuzamos szavazatszámlálás miatt indított vizsgálatot Dragnea ellen, hanem azért, mert kiderült: számos szavazókörzetből a választás pillanatnyi állását, az Igen és Nem szavazatok arányát is tartalmazó SMS-ek érkeztek a PSD kampányközpontjába a Dragnea irányította rendszeren keresztül, ez pedig törvénytelen. Dragnea mellett állt ki Victor Ponta kormányfő, a PSD elnöke is, aki szintén politikai akciónak tartja a vizsgálatot.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.