2012. november 26., 09:052012. november 26., 09:05
Az ügyészség pénteken közölte, hogy ötrendbeli összeférhetetlenség miatt kezdeményezte a bírósági eljárást. A nyomozati anyag szerint Diaconu 2007-ben, a bukaresti Nottara színház igazgatójaként több szerződést is kötött saját feleségével, akit rendezőként és szcenográfusként is alkalmazott egyes darabok színpadra állításánál, majd ugyanazon év augusztusában az általa elnökölt bírálóbizottság szintén a feleségét alkalmazta a színház megüresedett rendezői posztjára – olyan körülmények között, hogy Diaconu tudatában volt annak, hogy a felesége lesz az egyedüli jelentkező. Ennek nyomán az igazgató felesége közvetlen anyagi haszonra tett szert, a pontos összeg 29 112 lejre rúg. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja.
Mint arról beszámoltunk, nem ez Diaconu egyetlen összeférhetetlenségi ügye. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azt is megállapította, hogy a színész-politikus 2008 decemberétől jogellenesen volt egyszerre szenátor és a közintézménynek minősülő Nottara színház igazgatója. Ezt Diaconu fellebbezése nyomán júniusban a legfelsőbb bíróság is kimondta, ennek nyomán Diaconu lemondott a májusban elfoglalt művelődési miniszteri tisztségről.
A szenátus ugyanakkor a jogerős bírósági ítélet ellenére nem volt hajlandó megvonni szenátori mandátumát, ami miatt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) az alkotmánybírósághoz fordult. A taláros testület múlt héten megerősítette: Diaconu szenátori mandátuma a legfelsőbb bíróság ítéletének kihirdetése nyomán megszűnt, és ezt a szenátusnak is tudomásul kell vennie. Crin Antonescu, a szenátus elnöke közölte: az erről szóló ülést azt követően hívják össze, hogy az alkotmánybíróság ítélete megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.