
Kiskorú lányt erőszakoltak meg az AUR egyik 2023-as nyári táborában
Fotó: Pixabay.com
Három férfit állítanak bíróság elé, akiket azzal vádolnak, hogy egy 17 éves lányt erőszakoltak meg egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyári táborában szervezett rendezvényen.
2026. április 07., 18:452026. április 07., 18:45
Bíróság elé állítanak az ügyészek három férfit, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 17 éves lányt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik nyári táborában.
A bukaresti ítélőtáblai ügyészség keddi közleménye szerint a 29 és 33 év közötti vádlottak az egyik tengerparti üdülőtelepen szervezett ifjúsági táborban követték el a bűncselekményt. A nyomozáshoz közel álló források szerint az AUR egyik 2023-as nyári táboráról van szó.
A vádirat értelmében
A vádlottak szabadlábon védekezhetnek. Az ügyet a mangaliai bíróság tárgyalja.
A vádemelésre reagálva az AUR sajtószóvivője, Ștefăniță Avrămescu képviselő kedden kijelentette, alakulata már korábban is elhatárolódott az incidenstől, a vádlottak ugyanis nem tagjai a pártnak, hanem a Romániai Republikánus Párt ajánlására vettek részt az AUR 2023-as nyári táborában. A képviselő ugyanakkor üdvözölte, hogy közel három év után megtörtént a vádemelés az ügyben, amelyet szerinte sokan politikai célokra használtak fel – írja az Agerpres.
Hivatali tisztség szexuális visszaélésre való felhasználása és szexuális agresszió bűncselekméye miatt vádat emeltek a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem diákjai által szexuális zaklatással vádolt volt oktatója, Alfred Bulai ellen.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!