Hirdetés

Vádat emeltek Călin Popescu-Tăriceanu ellen

Vádat emelt Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a házelnököt hamis tanúzás és bűnpártolás gyanújával állítják bíróság elé – közölte csütörtökön a vádhatóság.

2016. július 07., 19:172016. július 07., 19:17

2016. július 07., 19:392016. július 07., 19:39

Tăriceanut tanúként hallgatta ki áprilisban a brassói DNA két, Bukarest közelében fekvő, államosított telek feltehetően illegális visszaszolgáltatása ügyében, amelyben azóta vádat emeltek Paul herceg (a román királyi család egyik el nem ismert sarja), valamint több román és izraeli üzletember ellen – írja az MTI. A vádhatóság azt állítja: az elkövetők jogtalanul szerezték meg a snagovi erdő egy részét és a băneasai királyi farmot (növénytani kutatóállomást), több mint 145 millió eurós kárt okozva az államnak.

A DNA szerint a házelnök eskü alatt hazudott, amikor azt állította, hogy nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal, köztük volt tanácsadójával, Tal Silbersteinnel és Dan Andronic befolyásos lapigazgatóval. Az ügyészek szerint Tăriceanu – állításával ellentétben – tudott arról, hogy a bűnszövetkezet tagjai megvásárolták a szóban forgó telkek tulajdonjogát Paul hercegtől, sőt beszélgetett is egy másik vádlottal, Remus Truicával, a fizetendő közjegyzői illetékekről.

Tăriceanu a bűnvádi eljárás elindítása után úgy nyilatkozott: abszurdum azt feltételezni róla, hogy társadalmi pozícióját hamis tanúzással veszélyeztette volna olyanok kedvéért, akikhez semmi köze. Azt állította, hogy a visszaszolgáltatási ügyben már véget ért a nyomozás, amikor őt tanúként kihallgatták, és az ügyészek csak ürügyet kerestek meghurcolásához.

A politikus, aki rendszeresen bírálta a DNA-t – amely szerinte titkosszolgálati és politikai megrendeléseket teljesít, „ügyészállammá” változtatva Romániát –, elhallgattatását, megfélemlítését célzó hatósági visszaélés áldozatának tekinti magát. A házelnök a jogállamiságot és demokráciát védelmező, „kényelmetlen\" politikusként jellemezte magát, és többször is arra utalt, hogy az „elnöki hivatalnak\" áll útjában.

A szenátus elnöke a második legfőbb közméltóságnak számít Romániában az ország elnöke után, aki – meghatározott ideig, vagy akár a választásokig – ideiglenesen átveszi az államfői hatásköröket az elnök akadályoztatása, felfüggesztése vagy halála esetén. Romániában a bűnpártolást három hónaptól hét évig terjedő börtönnel, míg a hamis tanúzást hat hónaptól három évig terjedő börtönnel büntetik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés