Hirdetés

Vádat emelt a DNA Monica Iacob Ridzi egykori sportminiszter ellen

Vádat emelt kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Monica Iacob Ridzi volt demokrata-liberális párti (PDL) ifjúsági és sportminiszter ellen egy 2009-es ünnepség miatt, amelyet az akkor még általa irányított tárca szervezett május 2-án Costineşti az ifjúság napján, és amelynek szervezési költségeit a minisztérium a vádak szerint szándékosan felültervezte, a többletösszeget pedig vélhetően pártfinanszírozásra fordította.

Balogh Levente

2011. május 03., 12:362011. május 03., 12:36

Az ügyben Ridzi mellett további 11 személyt – volt tanácsosokat, beszerzési és költségvetési osztályvezetőket – is bíróság elé állítanak.

A hivatalos vád anyagi kárt okozó hivatali visszaélés, korrupciós ügyhöz kapcsolódó okirat-hamisítás és mérleghamisítás.

A parlament még 2009 júliusában hagyta jóvá, hogy a DNA nyomozást indtson Ridzi ügyében, miután a korrupcióellenes ügyészek előzetes vizsgálódásaik során kiderítették, hogy a miniszter tudott arról, hogy tanácsosa, Ioana Vârsta jogellenesen kötött szerződést három, az ünnepségeket megszervező céggel.

Ridzi ellen a konkrét gyanú az, hogy a május 2-i ifjúságnapi rendezvényre elköltött 620 ezer euró indokolatlanul nagy összeg, a Gazeta Sporturilor című sportnapilap oknyomozó riportja szerint például csak az egyik az egyik bukaresti rendezvényhelyszínen felállított színpadra a berendezés valós értékének többszörösét fizették ki a végelszámolás szerint.

Monica Iacob Ridzi a vádakra reagálva csupán annyit mondott: nem érdekli, mennyi pénzt költöttek, a lényeg az, hogy a rendezvény elérte a célját, és országszerte mintegy százezer fiatal vett részt a rendezvényeken. Mint kifejtette, a tárca költségvetésének 12,5 százalékát szánják ifjúsági rendezvényekre, ezért igaztalanak a vádak, amelyek szerint többet foglalkoznak az ifjúsági ügyekkel, mint a sporttal. A rendezvény keretében számos sporteseményt és koncertet szerveztek Bukarestben és a tengerparti Costineşti-en. Arra a kérdésre, hogy nem tartja túl soknak az egyetlen színpadra kifizetett 75 ezer vagy a három együttes koncertjére szánt 60 ezer eurót, úgy válaszolt: nincs tisztában minden műszaki paraméterrel, de a lényeg, hogy a program elérte a célját.

A Cotidianul című napilap azonban kiderítette, hogy a három fellépő – a Viţa de Vie, a Holograf és Pepe – a hivatalos elszámolásban szereplő 60 ezer helyett mindössze 15 ezer eurót kapott.
Ridzi ráadásul a DNA által közzé tett lehallgatási jegyzőkönyvek szerint egy másik, gyanús közbeszerzési ügyben megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, amikor tudomására jutott, hogy nyomozás indul ellene. A hangfelvétel szerint Paul Diaconu gazdasági igazgató hozta a miniszter tudomására, hogy a DNA birtokába kerültek az adatok törlésére vonatkozó utasításokat tartalmazó elektronikus levelek.

Ridzi az általa 2009 júliusáig vezetett minisztérium alkalmazottait arra próbálta rávenni, hogy ne tegyenek ellene terhelő vallomást. Ezért cserében megígérte, hogy beszélni fog Traian Băsescu államfővel a vizsgálat beszüntetése érdekében.

A vádak szerint minisztersége idején a tárca számítógépeket, maroktelefonokat és faxgépeket vásárolt a Găeşti-i PDL alelnökének cégétől. A cég 96 ezer lejért szerezte be a készülékeket és 165 975 lejért adta el a minisztériumnak. Szintén jelentős felárral vásároltak egy másik cégtől elektronikus berendezéseket: itt a cég 15 667 lejes befektetés mellett 8123 lejes jövedelemre tett szert, miután a minisztérium 23 790 lejt fizetett. Ridzit így 80 ezer lejes károkozással vádolják a DNA ügyészei.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés