2007. május 08., 00:002007. május 08., 00:00
A képviselőházban elfogadott változathoz képest – amelyről Monica Macovei volt igazságügyi miniszter, valamint a civil szervezetek azt állították, hogy lényegétől fosztja meg a jogszabályt – a szenátus plénuma elé kerülő tervezet lehetővé teszi a tisztségviselők vagyonellenőrzését is, nem csupán a vagyonnyilatkozatok ellenőrzését. Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter javaslatára a szenátorok beiktatták azt a cikkelyt is, amely lehetővé teszi az igazolatlanul szerzett vagyonok elkobozását, ha a közigazgatási bíróság ezt jóváhagyja. A tervezet ezenkívül lehetővé teszi az összeférhetetlenségi esetek vizsgálatát is. A szankcionálási intézkedésekhez tartozik, hogy három évig nem tölthet be tisztségviselői funkciót az a személy, aki nem tudja igazolni vagyongyarapodását. A jogszabály valamennyi tisztségviselőre vonatkozik, függetlenül attól, hogy választások vagy kinevezés útján kerültek hivatalba. A feddhetetlenségi ügynökségnek évente kell bemutatnia a tevékenységéről szóló jelentést a parlamentnek. A jogszabály szövegében szerepel, hogy az ANI elnöke, alelnökei és ügynökei egyetlen hatóságtól vagy személytől sem kaphatnak utasítást.
Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogi bizottságának elnöke a Krónikának elmondta: a felsőház elé kerülő tervezet mindenképpen szigorúbb, mint a képviselőház által elfogadott verzió, így közelebb áll a Monica Macovei volt igazságügyi miniszter által eredetileg beterjesztett változathoz. Eckstein szerint szinte biztosra vehető, hogy a felsőház megszavazza a jogszabályt. „Ez részben az európai nyomásnak, részben pedig a parlament azon törekvésének tudható be, hogy bebizonyítsa: a probléma a régi igazságügyi miniszterrel volt, nem pedig a törvényhozó testülettel” – vélekedett Eckstein.
Amint arról beszámoltunk, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség működéséről szóló törvény elfogadását az Európai Bizottság többször is követelte Romániától, az ellenzéki pártok azonban eddig ellenezték az intézmény létrehozását.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).