2008. július 11., 00:002008. július 11., 00:00
A politikus szerint a két alakulat lassanként visszafordíthatatlanul kompromittálja az egész egyéni választókerületes rendszert azzal, hogy oly módon próbálják kijelölni a kerületek határát, hogy adott alakulatok kerüljenek előnyös politikai helyzetbe, illetve benntarthassák a már megszokott embereiket a parlamentben. Márton Árpád, a bizottság RMDSZ-es tagja a Krónikának nyilatkozva úgy vélte: túlzás azt állítani, hogy két vagy három alakulat megegyezett volna ilyen szinten. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor megerősítette, a szövetségnek van olyan szándéka, hogy az erdélyi tömbmagyar közösségeket megóvják attól, hogy a kerületek határainak meghúzásával szétforgácsolják. Az RMDSZ tulajdonképpen ezt magába a törvénybe is szerette volna belefoglaltatni, de ez nem történt meg, ezért is szavaztak ellene. A kerületek megrajzolása körüli politikai egyezségeket illetően, Márton ugyanakkor rámutatott: mivel a parlament egyik bizottságáról van szó, így magától értetődő, hogy politikai egyezségek köttetnek, mint minden egyes döntés esetében. Ugyanakkor a bizottságban arra törekszenek, hogy a hagyományos életterek szerint szabják meg a határokat – magyarázta a honatya, hozzátéve: Valentin Iliescu vádjai valószínűleg onnan fakadnak, hogy ő is az alakulata érdekei szerint szeretné elosztani a kerületeket. Végül Márton hangsúlyozta: több összetűzés volt a PNL–PSD között is, amelynek része volt sokszor az RMDSZ. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy egy rosszul kidolgozott törvényről van szó, amely miatt még rengeteg fennakadás következhet be. Lapunk kérdésére, mely szerint a fennmaradt közel egy hét elegendő lesz-e a kerületek felosztására, a képviselő szkeptikusnak mutatkozott, rámutatva: sok megyében akadályozza a munkát, hogy több alakulat helyi szervezetének vezetését menesztették a választási eredmények miatt, így azokat központilag irányítják. Ezért a kerületek határaira javaslatokat tevőknek fogalmuk nincs a helyi viszonyokról, és a javaslataik elfogadhatatlanná válnak. Márton ugyanakkor bízik abban, hogy határidőre mégiscsak sikerül a testületnek elvégeznie a feladatát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).