Bár szakításra nem került sor, hűvös maradt a viszony a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) két legfontosabb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között a PNL újságíróból lett szenátora, Sorin Roşca Stănescunak a szociáldemokratákat bíráló nyilatkozata miatt.
2013. május 21., 09:472013. május 21., 09:47
Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke vasárnap este közölte: az USL nem szakad ketté, ha a PNL nem bünteti meg Stănescut, mivel nem akarnak politikai válságot kirobbantani. „Roşca Stănescu nem fontosabb, mint Románia, tehát az USL nem szakad szét\" – szögezte le Dragnea. Kijelentette: az idei év kormányzati szempontból rendkívül fontos, az ország előtt komoly kihívások állnak – az alkotmánymódosítás, a régiók kialakítása és a decentralizáció – , ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy Stănescu miatt felbontsák a koalíciót. Hozzátette, a PSD szerette volna, ha a PNL határozottabban lép fel Stănescuval szemben, de ez nem jelenti azt, hogy szét kell szakítani a koalíciót. Párttársa, Ilie Sârbu szenátusi frakcióvezető ugyanakkor még úgy nyilatkozott: ha Stănescut nem menesztik a PNL-ből, az USL még hétfőn szétszakad.
Korábban, pénteken este Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke közölte: azt várja Crin Antonescutól, a PNL első emberétől, hogy pártja komolyan vegye a dolgokat, és világosan jelezze: szolidáris a PSD-vel, mivel a szociáldemokraták nem bírálták nyilvánosan a PNL-t. Tegnap már úgy nyilatkozott: a PSD-t nem érdekli, mit tesz a PNL Stănescuval, csupán az érdekli, hogy a PNL a továbbiakban is osztozzon a kormányzati felelősségben, bizonyítsa szolidaritását, mivel nem lehetséges, hogy úgy viselkedjék, mintha egyszerre lenne kormányon és ellenzékben. Ezért leszögezte: azt várják, hogy a PNL konkrét tettek révén bizonyítsa szolidaritását. A kormányfő ezért fontosnak tartja egy új koalíciós megállapodás aláírását, amelyben konkrétan szabályoznák a szankciókat az ilyen esetekre.
Crin Antonescu szombaton kijelentette: a Stănescu-ügy lezártnak tekinthető, mivel biztosította Pontát, hogy a liberálisok szolidárisak a PSD-vel. A Gândul hírportálnak adott interjújában ugyanakkor közölte: a Ponta és Traian Băsescu államfő közötti együttműködési megállapodás továbbra is problémás, mivel annak jelentőségét a kormányfő továbbra sem magyarázta el. Kifejtette: a Băsescuval való kohabitációnál sokkal fontosabb lenne az USL-en belüli együttműködés.
Mint arról beszámoltunk, a koalíciós konfliktust Stănescu azon kijelentése váltotta ki, miszerint a PSD megpróbálja elkenni az Emberi Jogok Európai Bíróságához delegált román bíró, Corneliu Bârsan lehallgatási ügyét. A múlt heti kijelentés miatt Victor Ponta közölte: Stănescu megsértette a koalíciós megállapodás azon pontját, amelynek értelmében a tagpártok nem a nyilvánosság előtt vitatják meg a problémás ügyeket. Ennek nyomán burkoltan a szenátor kizárását szorgalmazta, leszögezte: az USL megalakulása óta ez a legnagyobb válság, és tegnapig konkrét megoldást követelt a PNL-től, különben – mint fogalmazott – nem folytathatják közösen az utat.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.
Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.
A román fél „írásban és szóban is megfogalmazott, meglehetősen határozott” álláspontot közvetített Ukrajna felé a konstancai kikötőben felrobbant drón miatt – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal a Nicușor Dan elnök által kormányalakításra felkért Eugen Tomac annak érdekében, hogy parlamenti többséget szerezzen szakértői kabinetje számára.
Egy lupényi férfi ellen indult hajtóvadászat, miután rálőtt volt barátnőjére és annak családjára.
szóljon hozzá!