Hirdetés

USL: elfajuló ellentét

Miközben a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) vezetői között hétfőn tovább mélyült, és személyeskedésig fajult az ellentét, újabb lépést hátrált a kormány a múlt héten óriási belföldi és nemzetközi közfelháborodást kiváltó jogszabályok, az amnesztiatörvény és a Büntető Törvénykönyv módosítása ügyében.

Balogh Levente

2013. december 16., 17:212013. december 16., 17:21

Victor Ponta miniszterelnök annak kapcsán, hogy egy pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel szerint Antonescu azt mondta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagjainak, a kormányfő „idióta ötlete” volt, hogy hivatalosan a kormánypárti vezetők ne támogassák az amnesztiatörvényt, de a parlament mégis szavazza meg azt, kijelentette: a PNL-elnök hazudott kollégáinak. Hozzátette: Antonescu is ott volt 12 USL-es vezető találkozóján, amelyen még egyetértett az amnesztiatörvénnyel, és sürgősségi kormányrendelettel fogadtatta volna el a jogszabályt.

Antonescu reakciójában leszögezte: Pontának sem engedi meg, hogy hazugnak nevezze őt, hiszen – mint fogalmazott – „egyesekkel ellentétben” róla még nem sikerült bebizonyítani, hogy hazudott. Becstelenséggel vádolta meg a kormányfőt, és leszögezte: az amnesztiatörvény kapcsán nem volt hivatalos ülés, és ő sosem javasolta, hogy sürgősségi kormányrendelettel fogadtassák el, csupán egy informális találkozón azt közölte Pontával, hogy a PNL nem támogatja a törvényt, ezért ha a PSD minden áron el akarja fogadtatni azt, akkor vállalja a felelősséget egyedül – itt vetődött fel a kormányrendelet lehetősége, de nem hivatalos javaslatként. Hozzátette ugyanakkor, hogy a vita ellenére nem akar kilépni a kormányból, de ha így folytatódnak a dolgok, az USL szétszakad.

Valeriu Zgonea PSD-s házelnök szerint egyébként a PNL a múlt keddi parlamenti ülés előtti bizottsági ülésen még nem ellenezte a kifogásolt jogszabályokat.

Victor Ponta miniszterelnök korábban, hétfő délelőtt behívatta Valeriu Zgoneát, a képviselőház elnökét és Robert Cazanciuc igazságügyminisztert, hogy a tervezetekről egyeztessenek. A találkozón eldőlt, hogy az amnesztiatörvényt és a lobbitörvényt idén már nem tűzik napirendre, hanem majd csak februárban foglalkozik ismét velük az alsóház. A Btk. módosítása kapcsán sem tesznek újabb lépéseket mindaddig, amíg az alkotmánybíróság véleményt nem mond a törvényről. Mint arról beszámoltunk, a módosítást, amely kiiktatja a honatyákat a köztisztviselők sorából, ami lehetővé teheti, hogy a korrupcióellenes hatóságok ne tudjanak eljárni velük szemben, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) támadta meg az alkotmánybíróságon.

Zgonea hétfőn elmondta: az amnesztiatörvényt nyilvános vitára bocsátják, és hangot adott azon meggyőződésének, hogy a jogszabályban semmi törvénytelenség nincs. A bejelentést követően Victor Ponta kormányfő közölte: a Btk. kapcsán a parlament majd az alkotmánybírák döntésének ismeretében dönt.

Vasárnap este egyébként erőszakba torkollt az az előre be nem jelentett, interneten szervezett tüntetés, amelynek résztvevői a kormány és az amnesztiatörvényt támogató, valamint a büntető törvénykönyvnek a képviselők jogállásáról szóló része módosításáról szóló jogszabályt megszavazó képviselők lemondását követelték. A mintegy ezer fős demonstráció résztvevői – jórészt az elmúlt hónapokban a verespataki aranykitermelés és a palagáz használata elleni tiltakozók – az Egyetem téren gyülekeztek, majd elindultak a kormánypalota irányába.

A csendőrök azonban megpróbálták megakadályozni, hogy az úttesten haladjanak, és megbénítsák a forgalmat. A csendőrség a tüntetők megfékezésére könnygázt is bevetett. A demonstrálók a „Ponta, még ezer szekussal sem tarthatsz ki!”, „Börtönbe a bűnözőkkel, amnesztia nélkül!’, „Maffiózó parlament!”, „Le Pontával!” jelszavakat skandálták.

A tüntetők végül a kormánypalota elé érve mégiscsak megszállták az egyik forgalmas sugárutat, egy órára megbénítva annak forgalmát. Közben a Steaua labdarúgóklub néhány ultrája is közéjük vegyült, és füstbombákat dobva a csendőrök közé újabb erőszakos cselekményeket kezdeményezett. A hatóságok végül négy tüntetőt előállítottak.

Mint arról beszámoltunk, a képviselőház múlt keddi ülésen végül elnapolt amnesztiatörvény nyomán amnesztiát kapnának azok, akiket hat évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek, és közkegyelemben részesíthetnék a hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott elítélteket. A Btk. módosítása nyomán a képviselők és szenátorok kikerülnek a közalkalmazottak közül, ami az igazságügyi szervek képviselői szerint lehetővé teszi számukra, hogy megússzák a hivatali visszaélés vagy befolyással üzérkedés miatti felelősségre vonást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés