Fotó: Rompres
2007. február 19., 00:002007. február 19., 00:00
Kastner nevetségesnek nevezte aromán kormánykoalíción belülifeszültségeket, amelyek szerinte ártanak az országmegítélésének. A Bundestag alelnökeegyúttal azzal vádolta a kormánypártokat,hogy saját érdemükként próbáljákbeállítani a csatlakozást. Kastner közölte,a védzáradék alkalmazása eseténRománia több millió eurós uniósforrástól eshet el. A számos románpártpolitikus által bírált MonicaMacoveit egyébként több európai politikusis támogatásáról biztosította.Markus Ferber kereszténydemokrata európai parlamentiképviselő ugyancsak bírálta a Macovei-ellenesindítvány elfogadását, mivel szerinte azigazságügyi miniszteré a legnagyobb érdemRománia uniós csatlakozásáért. AMediafax hírügynökség úgy tudja,Franco Frattini igazságügyi EU-biztost a napokban„megrótták” az Európai Bizottságban,mivel korábban többször nyíltan támogattaMonica Macoveit, túllépve hatáskörén.
Boc szolidaritásra szólít
Emil Boc, a Demokrata Párt (PD)elnöke aggodalmának adott hangot a védzáradékesetleges alkalmazása miatt, és felkérte akoalíciós pártokat, hogy foglaljanakegyértelműen állást Macovei, valamint akorrupcióellenes küzdelem mellett. Boc emlékeztetett,hogy március 31-én Romániának közzékell tennie az első EU-csatlakozást követő jelentését,a dokumentumnak pedig elsősorban az igazságszolgáltatásreformjait kell tartalmaznia. Szerinte ha életbe lép avédzáradék, akkor Románia nemcsakigazságügyi, hanem gazdasági téren isveszíteni fog. Éppen ezért a demokrata pártelnökfelkérte az ellenzéket: tartsa vissza magát azolyan kezdeményezésektől, amelyek ártanak azország érdekeinek. Boc hevesen bírálta aKonzervatív Pártot is (PC), amely szerinte „rendkívüliteljesítményt ért el” azáltal, hogyvalamennyi korábbi minisztere ellen bűnvádi eljárásindult. A PD egyébként a Macovei elleni szenátusiszavazás eredményének eltörlését,a voksolás megismétlését követeli,miután felmerült a gyanú, hogy Dan ClaudiuTãnãsescu nagy-romániás szenátor kétszerszavazott. Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt(PNL) alelnöke azonban értelmetlennek tartja a Macoveittámogató nyilatkozat közzétételét,mivel szerinte a PNL nem szavazott a miniszter ellen a szenátusban.Orban hangsúlyozta, a korrupcióellenes küzdelmetnem kommunista típusú demagóg nyilatkozatokútján kell támogatni, hanem mindennaposerőfeszítéssel és a korrupcióellenesjogszabályok alkalmazásával. Theodor MeleºcanuPNL-alelnök zavarosnak minősítette Susanne Kastnernyilatkozatait, és leszögezte: az EU elvárásainem személyreszabottak. Meleºcanu korábban kifejtette,ha bebizonyosodik, hogy Tãnãsescu valóban kétszerszavazott, csupán az ő voksát kell eltörölni,nem a teljes szavazás eredményét.
Macovei: teszem a dolgom
Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselőszerint a szövetség nem szavazza meg a kormánytagjai ellen irányuló indítványokat,azonban nem nyújthat feltétel nélkülitámogatást Macoveinek. Kelemen úgy vélte,Monica Macovei nem pótolhatatlan, az igazságügyiintézmények pedig a jelenlegi tárcavezetőnélkül is megfelelően működnének. Aképviselő továbbá felszólítottaEmil Bocot, tartsa tiszteletben a kormányprogramot, amelyszerint az ügyészeket a Legfelsőbb IgazságszolgáltatásiTanácsnak (CSM) kell kineveznie, és nem az igazságügyiminiszternek. Ami a korrupcióellenes küzdelmet illeti, apolitikus leszögezte, az RMDSZ és a kormányprogramja is tartalmazza ezt az elkötelezettséget,amelyhez tartják magukat. A szenátusi szavazáskapcsán Kelemen is amellett foglalt állást, hogylegfeljebb Tãnãsescu szavazatát kell érvényteleníteni.Ezzel szemben Eckstein-Kovács Péter, a szenátusjogi bizottságának elnöke úgy véli,meg lehet semmisíteni a végeredményt, habebizonyosodik, hogy csalás történt.
ªerban Nicolae szociáldemokrata(PSD) szenátor szerint Monica Macovei elfogadhatatlaneszközökhöz folyamodik annak érdekében,hogy megőrizze tisztségét. Az ellenzéki honatyaszerint a tárcavezető saját érdekeit követveakarja elérni a védzáradék alkalmazását.Az igazságügyi miniszter eközben reményétfejezte ki, hogy a közvéleményt nem vezetik félrea rá irányuló „hazugságok ésrágalmak”. Macovei hangsúlyozta, ameddig tisztségébenmarad, mindvégig folytatja a korrupcióellenesintézkedéseket, és garantálja a függetlenigazságszolgáltatás menetét.
B. Z.
Iorgovan: füvezik a miniszter
Hevesen támadta Monica Macoveittegnap Antonie Iorgovan PSD-s szenátor, aki azzal vádoljaa tárcavezetőt, hogy kábítószertfogyaszt. „A lány füvezik, mindez az arcán ismeglátszik” – fogalmazott Iorgovan. A honatya azIgazságügyi Minisztériumból érkezőforrásokra hivatkozott, valószínűtlennektartva, hogy „komoly emberek pletykálnának”.Iorgovan emellett azzal is vádolta Macoveit, hogy azigazságügyi szerveket politikai ellenfeleinek aláásásárahasználja.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.