2007. augusztus 15., 00:002007. augusztus 15., 00:00
A férfi, akir?l azt feltételezik, hogy szintén román származású, tette elkövetése után elmenekült, de a helyi rend?rségnek mintegy fél óra után sikerült elkapnia. A kisfiát és a felesége súlyosan sebesült testvérét kórházba szállították, ahol m?téti beavatkozással sikerült megmenteni az életüket. A mostani eset a második az elmúlt két hétben, miután a hétvégén Livorno városban négy Romániából származó roma gyerek a t?z áldozata lesz, mivel a barakk, amelyben a szüleikkel együtt laktak kigyulladt. Az olasz politikai osztály képvisel?i a történtekre reagálva, tegnap az Olaszországban él? romák létkörülményeit vizsgáló bizottság felállítását kérték. Romano Prodi kormányf? politikai jelleg?nek min?sítette a romakérdést.
„Legális” sátorlakók Madrid mellett
Több ezer sátrakban lakó román miatt forrong a Madrid melletti La Herrera lakossága – derül ki az El pais című spanyol napilap tudósításából. A spanyol falu lakóinak idegeit az borzolja, hogy a románok az egyik közeli vízvezeték vizében mosakodnak, és ott mossák ruháikat is, éjszakánként pedig tábortüzeket gyújtanak, és ezek lángjánál készítik vacsorájukat is. Nem illegális bevándorlókról van szó: a sátorlakók idénymunkára érkeztek, fokhagymát szedni. A madridi munkaügyi tárca ugyanakkor közölte: a román állampolgárok munkájára szükség van, a gond az, hogy a helyi gazdák szeretnék „fű alatt” elintézni a betakarítást. A hatóságok felszólították a gazdákat: biztosítsanak szállást az idénymunkások számára.
B. L.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).