2008. május 30., 00:002008. május 30., 00:00
A felmérés a női lakosságra terjedt ki, és a régió tíz államában vizsgálta a helyzetet, Horvátországtól a Moldovai Köztársaságig. A jelentés szerint Romániában csak 2006-ban több mint kétezer nő vált az emberkereskedők áldozatává. Ez a szám tízszer magasabb, mint a térség többi országában tapasztalt esetek száma. Az áldozatok több mint hatvan százalékát külföldre szállították, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. Ezek mintegy fele 14 és 25 év közötti nő volt. Az ONUCD szakértői szerint ha a bűnügyi és népességi statisztikák helyesek, Romániában minden hatodik nő ki van téve a veszélynek, hogy emberkereskedők áldozata lesz. Az adatok ugyanakkor nehezen összeegyeztethetőek a többi államban tapasztaltakkal, de a szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a többi vizsgált országban még nem eléggé ismert a valós helyzet. Egyébként a rendőrség adatai szerint az emberkereskedelem női áldozatai elsősorban Spanyolországba és Olaszországba kerülnek. Az olasz hatóságok adatai szerint a félszigeten prostitúcióval gyanúsított nők egy harmada romániai.
Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.
A határhoz közeli ukrajnai célpontokat ért eddigi orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség kérdésére a védelmi minisztérium.
A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.