2010. január 06., 08:572010. január 06., 08:57
Noha Mihai Pâlşu, az 1994-ben Sorin Roşca Stănescu által alapított Ziua vezérigazgatója a kiadó munkatársaihoz eljuttatott körlevélben leszögezi: a lap megjelentetését pénzügyi helyzetük „kiegyensúlyozásáig” felfüggesztik, kétszáz alkalmazott munkaszerződését már most felbontják.
Az eddig 11 ezer példányban eladott napilap egyébként a Petrom kőolajipari társaság alkalmazottait tömörítő egyesület tulajdonában van. Alecu Racoviceanu, a 2002 óta megjelenő Gardianul vezető szerkesztője ugyancsak megerősítette, hogy mától már nem jelenik meg a lap, a kiadó, a Best Media Press Kft. vezetősége pedig a napokban dönt arról, hány újságíró folytathatja az on-line kiadás szerkesztését.
Különben a Gardianul volt az, amely a tavalyi államfőválasztások két fordulója között nyilvánosságra hozott egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint Traian Băsescu államfő 2004-ben állítólag megütött egy gyereket.
December 23-án látott napvilágot utoljára a Ion Raţiu parasztpárti politikus által 1991-ben alapított Cotidianul napilap is, mivel jelenlegi tulajdonosa, Sorin Ovidiu Vântu médiamágnás lemondott a nyomtatott sajtó finanszírozásáról.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).