
Fotó: Ilusztráció
2009. január 26., 11:522009. január 26., 11:52
Az autógyártónál egyrészt a gazdasági krízis, másrészt pedig az alacsony regisztrációs adó miatt Romániát elöntő használt gépkocsik áradata okozta a válsághelyzetet. A decemberben távozott Tariceanu-kormány utolsó napjaiban a gépkocsiipar, valamint az iparág munkahelyeinek védelmében megháromszorozta ugyan a regisztrációs adót, Brüsszel kifogásait követően azonban az új kormány ismét módosítani készül a járművek forgalomba íratásához szükséges, időközben környezetvédelmi adónak átnevezett összeget.
A Dacianál a december 11-től január 12-ig tartó korábbi kényszerpihenőt követően a napi 1360 autó helyett már csupán 1085 járművet szereltek össze naponta, a cég ugyanakkor 150 millió euróra csökkenti az ez évre tervezett befektetések korább hangoztatott 250 milliós összegét.
A gazdasági nehézségek miatt a Dacia az elmúlt évben már többször is megszakította pár napos periódusokra tevékenységét, a megszorítások következtében a meghatározott időre szóló munkaszerződéseket sem újították fel.
A román autógyártó eladásai világviszonylatban 15,3 százalékkal csökkentek 2008 decemberében, 2007-hez viszonyítva azonban összességében 11,7 százalékos növekedést jelent a múlt évi 257 594 gépkocsi értékesítése. A romániai eladások tavaly decemberben azonban 55 százalékkal estek vissza 2007 hasonló időszakához viszonyítva, a román piacon pedig a 2008-as év összesített eladásai is 16,7 százalékos csökkenést mutatnak.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.