Hirdetés

Újabb chisinãui vádak

Moldova korrupcióval gyanúsít két román tisztviselőt. Újabb frontot nyitottak a Moldovai Köztársaság hatóságai a Romániával szemben hónapok óta politikai és egyházi vonalon húzódó csatározások terén.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2008. január 18., 00:002008. január 18., 00:00

A chiºinãui legfõbb ügyészség a napokban bejelentette: sikerült lelepleznie egy olyan bûnhálózatot, amely törvénytelen úton segített hozzá moldovaiakat a román állampolgárság meg-, valamint viszszaszerzéséhez. A moldovai nyomozó hatóság az ügyben többek között a bukaresti igazságügyi minisztérium két tisztviselõjét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja. Valentin Zubic moldovai belügyminiszter-helyettes elmondta, a fél éve megfigyelés alatt tartott hálózat szolgáltatásai révén eddig több mint 150 személy kapta meg törvénytelenül a román állampolgárságot, további félezer pedig kérvénye elbírálására vár. Az ügyben hivatali hatalommal való visszaélés és korrupció gyanújával több moldovai állampolgárt már letartóztattak, mivel kiderült, hogy a csoport 150 és 300 euró közötti összeg fejében járta ki soron kívül ügyfeleinek a román állampolgárságot a bukaresti tárcánál, és ezáltal mintegy 260 ezer eurót zsebelt be. Mivel a kétoldalú jogsegélyegyezmény alapján a moldovai hatóságok nem indíthatnak eljárást a csoport román gyanúsítottjai ellen, a bukaresti igazságügy-minisztérium munkatársainak ügyét a bukaresti tárcához továbbították, amely mindeddig annyit közölt: nem kapta meg a dossziét. A mostani botrány kísértetiesen hasonlít Alexandru Rus, Románia volt chiºinãui fõkonzulja tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott esetéhez. Akkor a moldovai fõügyészség bûnvádi eljárási indítvánnyal fordult a bukaresti nyomozó hatósághoz, mivel szerintük a román diplomata közbenjárására egy idegenforgalmi iroda révén moldovai állampolgárok tucatja jutott hozzá illetéktelenül román beutazási vízumhoz. Idõközben Rust hazarendelte a külügyminisztérium, ügyében pedig a bukaresti törvényszék hamarosan hozzálát a tanúk kihallgatásához.

Ezzel egy idõben a moszkvai ortodox patriarkátus heves támadást intézett román testvéregyháza ellen, amely szerinte Strasbourg támogatását próbálja megnyerni a Moldovai Köztársaság „bekebelezéséhez\". Az orosz ortodoxok haragját az váltotta ki, hogy a tíz évvel ezelõtt létrehozott Besszarábiai Érsekség mitropolitája, Petru Pãduraru a napokban az Európa Tanácsnál tett panaszt amiatt, hogy négy papját és egy apácát a chiºinãui hatóságok kiutasítottak a Moldovai Köztársaságból. Miközben a Chiºinãu által el nem ismert Besszarábiai Érsekség azzal vádolja a moldovai kommunista vezetést, hogy üldözi a bukaresti patriarkátusnak alárendelt ortodox egyházat, Vladimir Voronin államfõ egyik tanácsosa úgy nyilatkozott: az ügyben nem felekezeti nézeteltérésrõl van szó, hanem Románia és a Moldovai Köztársaság közötti konfliktusról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés