Hirdetés

Újabb botrányok

Verekedés a megismételt voksolásokon Harmadszor is az urnákhoz járultak tegnap négy vidéki település választópolgárai, miután a hónap elején megrendezett önkormányzati választások nyomán két településen kiderült: a rivális politikai erők csalni próbáltak, és már előre megvásárolták a lakók szavazatait, míg a másik két faluban szavazategyenlőség miatt kellett újabb fordulót kiírni. A július elsejei választásokon a legnagyobb botránnyal szolgáló Ilfov megyei Ştefăneşti-en –

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. június 30., 00:002008. június 30., 00:00

ahol a falu zömmel roma nemzetiségű lakóit mind a Szociáldemokrata Párt, mind az Új Generáció Pártja megvesztegette, és a választás napján tettlegességig fajuló konfliktus tört ki, mivel nem tudott mindenki szavazni – tegnap sem történt botránymentesen a voksolás. Két, ellenétes politikai táborba tartozó unokatestvér ököllel esett egymásnak. A rendőrség közbotrányokozásért fejenként 500 lejes bírságot rótt ki rájuk. A hónap elején tapasztalt érdeklődés ugyanakkor a híradások szerint ezúttal elmaradt, mármint a várt tumultus a szavazókörökben.
A Bákó megyei Szászkúton egy félig gipszben feszítő helyi polgár okozott botrányt a szavazóhelyiségben. A férfi szerint az egyik jelölt verette meg, amiért korábban a másik polgármesterjelöltre voksolt. A férfit végül rendőri segédlettel vezették ki a szavazóhelyiségből. Ugyancsak Szászkúton az is problémát okozott, hogy eltűnt az egyik bélyegző. A pecsétnyomót egy órával később, egy árokban találta meg a rendőrség.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
2026. május 16., szombat

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben

Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet

A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet
2026. május 15., péntek

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t
2026. május 15., péntek

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat

Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat
Hirdetés
Hirdetés