2012. október 30., 07:462012. október 30., 07:46
A tegnapi kihallgatások nyomán az ügyészség 31 személyt helyezett 24 órás vizsgálati fogságba, egy ellenőr felettesük 19 esetben jelezte a kalauzoknak, hogy a vasúti rendőrség ellenőrzésre készül.
A nyomozás során egyébként kiderült: a szerelvények ellenőrzéséért felelős osztály vezetőjéig, Gheorghe Cazacuig érnek a Román Vasúttársaság utasszállító részlegén (CFR Călători) a múlt hétvégén leleplezett korrupciós hálózat szálai.
Mint arról beszámoltunk, a csütörtökön elkezdett akció mintegy kétszáz főt érint, a nyomozó hatóságok a vonatokon készített, rejtett kamerás felvételek alapján leplezték le a kalauzokat, akik kenőpénz fejében szemet hunytak afölött, hogy az utasok egy része jegy nélkül utazik. Az így befolyt összegeket aztán kollégáikkal és feletteseikkel, illetve a főellenőrökkel is megosztották. Az ügyészség szerint a nyomozás kezdete óta eltelt másfél évben a korrupt kalauzok mintegy 200 millió lejes kárt okoztak a vasútnak, a vasúttársaság számításai szerint évente átlagosan az utasok 30 százaléka bliccel. A befolyt pénzösszegek mellett George Cazacu, az ellenőrök főnöke tárgyi juttatásokat is kapott: whiskyt, húsvéti bárányt vagy pácolt húst.
Ügyészségi források szerint a korrupt vasutasok egy része még akkor sem hagyott fel a törvénytelenségekkel, amikor tudomásukra jutott, hogy megfigyelik őket. Ehelyett inkább trükkökhöz folyamodtak: vagy velük tartott valamelyik rokonuk, vagy egy szolgálaton kívüli kalauz, akinek azonnal odaadták a kenőpénzt, vagy a vécében rejtették el, de olyan is akadt, aki fölvágta az üléskárpitot, és oda dugta el a pénzt. Bevett szokás volt a csúszópénzt az étkezőkocsik bárjának pénztárában elrejteni, mivel ezek nem rendelkeznek pénztárgéppel, így a pénz eredete nem követhető. Bukarestben, az Északi pályaudvar közelében levő egyik újságosbódé szolgált a pénz megőrzésére.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.