
Harmincöt, a média területén tevékenykedő cégnél tartottak hétfő reggel házkutatást a hatóságok adócsalás gyanúja miatt.
2015. május 18., 16:142015. május 18., 16:14
Az ügyben, amelyet a Mediafax-dossziéról választottak le, a gyanús szerint négymillió euróval károsították meg az államkasszát.
Mint ismeretes, az adócsalási ügyben már korábban előzetes letartóztatásba helyezték Adrian Sârbut, a Mediafax cégcsoport tulajdonosát. Románia első sajtómágnását, a piacvezető tévécsatorna, a Pro TV és a Mediafax hírügynökség alapítóját gazdasági bűncselekményekre (adócsalás, sikkasztás, pénzmosás) való felbujtással gyanúsítják. Állítólag fantomcégek tucatjait hozta létre olyan strómanok nevében, hogy az újságíróikat a fantomcégeken keresztül szerzői jogi szerződésekkel fizesse, ahelyett, hogy alkalmazná őket.
Sârbuszerint politikai leszámolás zajlik, Victor Ponta kormányfő vezetésével. Szerinte Victor Ponta és Sebastian Ghiţă volt szociáldemokrata honatya, a România TV hírcsatorna tuljadonosai állnak a háttérben, így akarják rákényszeríteni, hogy az ő politikai érdekcsoportjukba tartozó köröknek adja el a cégeit. A vádaskodás kölcsönös: tavaly szeptemberben Ponta azt állította, hogy Sârbu zsarolással próbálta kieszközölni nála, hogy elengedje adóhátralékait.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
szóljon hozzá!