
Az állandó választási hatóság (AEP) készít újabb törvénytervezet a levélben való voksolás szabályozására – jelentette be hétfőn Liviu Dragnea.
2015. augusztus 24., 18:252015. augusztus 24., 18:25
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke emlékeztetett: a témában már négy tervezetet terjesztettek a parlament elé (kettőt a kormányoldal, kettőt pedig az ellenzék törvényhozói), de szerinte „több szakértelemre\" volna szükség a törvény kidolgozásánál, ezért nem szabad kihagyni belőle a választási hatóságot.
Az MTI által idézett politikus kifejezte reményét, hogy az AEP záros határidőn belül kidolgoz egy megfelelő tervezetet, amelyet sürgősségi eljárással elfogadhat a parlamentben. A levélben való voksolás elfogadására azonban nagyon kevés idő maradt, mivel a jövő novemberben esedékes parlamenti választás előtti egy évben már nem változhatnak a választási törvények.
A román állampolgárok a hatályos törvények szerint csak személyesen adhatják le voksukat a lakhelyük szerinti választókerület jelöltjeire. Ezt a külföldön élők az illető országban kialakított szavazóhelységek valamelyikében tehetik meg, de ez a módszer látványos kudarcot vallott a tavaly őszi elnökválasztáson.
A parlamenti választások megszervezéséről júniusban elfogadott kerettörvény szerint külföldön csak lakcímkártyával vagy a román útlevélben szereplő állandó külföldi lakcímmel lehet szavazni. A bukaresti belügyminisztérium útlevélosztálya szerint félmillió román szavazópolgárnak van állandó külföldi lakhelye. A külföldön dolgozó, de lakcímkártyával sem rendelkező román vendégmunkások – akiknek számát több millióra becsülik – csak akkor élhetnek szavazati jogukkal, ha a voksolás napjára hazautaznak romániai választókerületébe.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!