Hirdetés

Újabb román-holland konfliktus: Băsescu hónapok óta nem fogadja az új nagykövetet

Újabb diplomáciai konfliktus körvonalazódik Románia és az ország schengeni csatlakozását következetesen ellenző Hollandia között: a gyanú szerint Bukarest a holland bojkott miatt halogatja Hollandia új romániai nagykövetének akkreditálását. Az ügyet hétfőn vetette fel az ellenzéki holland Munkáspárt, amely a külügyminisztertől kért magyarázatot a helyzetre, rámutatva, diplomáciai körök szerint Románia szándékosan, a schengeni vita miatt nem ismerte még el a nagykövetet.

Balogh Levente

2012. április 10., 12:002012. április 10., 12:00

A diplomata, Matthijs van Bonzel már néhány hónapja várakozik arra, hogy átadhassa megbízólevelét Traian Băsescu államfőnek, aki azonban azóta sem talált alkalmas időpontot arra, hogy fogadja az új nagykövetet. Az ügyben most a Munkáspárt kért magyarázatot, de a témát a bukaresti román-holland kereskedelmi kamara elnöke is fölvetette a román politikusokkal folytatott tárgyalásai során.

Nem ez lenne az első jele a Schengen kapcsán kialakult holland álláspont miatti román bosszúnak: tavaly a „tulipánháborúként” elhíresült akció során a román vámosok – fertőzésveszélyre hivatkozva – napokig nem engedték be az országba a holland virágszállítmányokat, később pedig Băsescu államfő arról beszélt: bojkottálni kell a holland termékeket.

Mint arról beszámoltunk, jelenleg Hollandia az egyetlen európai uniós tagállam, amely hivatalosan ellenzi, hogy Románia és Bulgária csatlakozzék a belső uniós határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött schengeni övezethez. Az indoklás szerint a két országban nem eléggé eredményes a korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform, és a külső határőrizet minősége is kívánni valót hagy maga után. A román álláspont ugyanakkor az, hogy a holland kormány csupán egy szélsőséges párt, a kabinetet kívülről támogató, bevándorlóellenes Szabadságpárt ellenkezése miatt nem hajlandó jóváhagyni a schengeni bővítést. Romániának egyébként még tavaly márciusban kellett volna a schengeni övezethez csatlakoznia, de akkor Franciaország, Németország és Finnország is kétségbe vonta a két ország felkészültségét. Azóta Hollandia az egyetlen ilyen ország, a hivatalos uniós álláspont szerint Bukarest és Szófia a csatlakozás minden technikai feltételét teljesítette.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés