
A befolyással üzérkedéssel gyanúsított volt szociáldemokrata párti (PSD) Mehedinţi megyei közgyűlési elnök, Adrian Duicu újabb lehallgatott beszélgetésében esik szó arról, hogy pártbeli főnökénél, Victor Ponta miniszterelnöknél járt közben valakinek az ügyében.
2014. július 23., 20:302014. július 23., 20:30
A legújabb, nyilvánosságra került hangfelvételen Duicu telefonon arról biztosítja Ionel Georgescut, a korrupció miatt hétéves szabadságvesztésre ítélt PSD-s szenátor, Cătălin Voicu – akiről szerdán kiderült: újabb visszaélési ügyben nyomoznak ellene – bizalmasát, hogy sikerült elintéznie, amit szeretett volna.
„Megoldódott, amit akartál, a csalásellenes főosztályhoz kerülsz” – mondja Duicu. Garanciaként hozzáteszi: „Itt vagyok a miniszterelnökkel egy asztalnál.” Georgescu személye amiatt ismert is, hogy 2009-ben többek között miatta lépett ki a PSD a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) közösen alkotott nagykoalícióból.
Öt évvel ezelőtt ugyanis őt javasolta a PSD a belügyminisztérium belső hírszerzése, a DGPI élére, kinevezését többek között Cătălin Voicu szenátor szorgalmazta, aki, mint kiderült, a belügyminiszteri tisztségre pályázott. Emil Boc akkori miniszterelnök azonban elutasította Georgescu kinevezését a DGPI élére, és ez volt az egyik ürügy, amiért a szociáldemokraták aztán otthagyták a kormányt.
Mint arról beszámoltunk, az áprilisban őrizetbe vett Duicu az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint a kormányfőnél járt közben annak érdekében, hogy Constantin Ponea rendőrfőkapitányt előléptessék a rendőrségi ranglétrán, Ponea pedig ezért cserében azt ígérte, hogy a legfőbb ügyészségen tevékenykedő felesége segít a Duicu ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által folytatott összeférhetetlenségi és vagyoneredet-vizsgálati eljárás elkenésében.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!