Hirdetés

Újabb DNA-gyanú Toni Greblă volt alkotmánybíró ellen

Kiterjesztette a nyomozást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Toni Greblă volt alkotmánybíró, korábbi szociáldemokrata szenátor korrupciós ügyében. Az ügyészek szerdán idézték be az újabb vádak ismertetése céljából a lemondott talárost.

Balogh Levente

2015. június 10., 17:382015. június 10., 17:38

Az ügyészségről távozva Greblă elmondta: egyrészt befolyással üzérkedés miatt nyomoznak ellene, mivel egy üzletember százezer eurót fizetett a politikus Gorj megyei kecske- és struccfarmjának felépítésére, másrészt jogosulatlan haszonszerzés miatt is vizsgálják.

Konkrétan azt firtatják, milyen körülmények között fizettek a 2008-as és a 2012-es választási kampányában romák számára étkezéseket. Elmondta ugyanakkor, hogy nem őt vádolják az akciók megszervezésével. A volt alkotmánybíró hozzátette: eddig korrekt eljárásban volt része.

A volt alkotmánybíró ellen bűnszervezet létrehozása és befolyással üzérkedés gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást a DNA még januárban. A gyanú szerint a 2012-es parlamenti választások előtt Ion Bîrcină üzletember – Greblă Bîrcină lányának a násznagya – vesztegette meg kampányanyagainak finanszírozásával, egy használatba kapott BMW gépkocsival, egy telefonnal, valamint a felesége számára két ruhával azért cserébe, hogy energetikai, szállítmányozási és fémbegyűjtéssel foglalkozó cégei érdekében közbenjárjon. Konkrétan azzal gyanúsítják, hogy megfenyegette az Olténia energetikai komplexum vezetését, kedvező szerződési feltételeket követelve Bîrcină számára.

Emellett összeférhetetlenséggel is gyanúsítják, miután a 2010 és 2015 közötti időszakban egy farmban és egy energiatermelő cégben is érdekeltséggel bírt – társtulajdonosként, illetve cégvezetőként. Az a gyanú is fölmerült ellene, hogy 2014 augusztusától az Orosz Föderációba irányuló törvénytelen élelmiszerexportálást is támogatott.

Greblă februárban mondott le tisztségéről. Mindazonáltal tagadta a vádakat, állítása szerint sohasem foglalkozott üzleti ügyekkel. Kijelentette, más alkalommal is kölcsönzött autót keresztfiától, de az „a családban maradt”. Greblă az első alkotmánybíró a testület történetében, aki ellen bűnvádi eljárás indult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
Hirdetés