Hirdetés

Újabb DNA-bírálat a parlamentnek

Kemény hangú közleményben bírálta kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azokat a törvénymódosítás-tervezeteket, amelyek révén a honatyák enyhíteni kívánják az összeférhetetlenség esetén kirovandó szankciókat.

Balogh Levente

2015. május 26., 18:552015. május 26., 18:55

A DNA a HotNews hírportálnak küldött közleményben annak apropóján nyilvánított véleményt, hogy a képviselőház jogi bizottságának kedden kellett volna megvitatnia azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében a büntető törvénykönyv 301., az érdek-összeférhetetlenségről szóló cikkelye jelentősen módosulna. A vitát végül egy későbbi időpontra halasztották.

Jelenleg a vonatkozó cikkely azt mondja ki, hogy azon közhivatalnok, aki hivatali tevékenységes során olyan cselekedetet követett el, amely nyomán ő, házastársa, valamely rokona második fokú rokoni viszonyig, vagy egy olyan személy, akivel az elmúlt öt évben üzleti vagy munkaviszonyban állt, anyagi haszonhoz jut, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, és megtiltják számár a közhivatal viselését.

A jogszabály második bekezdése kimondja, hogy első bekezdés nem vonatkozik jogszabályok kibocsátására vagy jóváhagyására.

Az öt honatya – köztük az RMDSZ Márton Árpád - által kidolgozott módosítás már eleve kiiktatná a cikkely címéből az érdek-összeférhetetlenséget, és A tisztség bizonyos személyek előnyben részesítésére történi kihasználása címet viselné.

Emellett a második bekezdésbe betoldaná azt, hogy bizonyos tisztségek betöltésére vonatkozó döntésekre sem vonatkozhatnak a felsorolt szankciók. Ennek nyomán például törvényesen alkalmazhatóak lennének a családtagok a képviselői irodákban.

A DNA szerint ez nagymértékben hátráltatná a magas szintű korrupció elleni küzdelmet. Számos esetben – például Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esetében – ugyanis azt eredményezné, hogy a megvádolt elöljárókat föl kell menteni, vagy a beindított nyomozást be kell szüntetni.

A képviselőház jogi bizottsága előtt egyúttal az a módosítás is szerepel, amelynek értelmében egy összeférhetetlennek talált elöljáró azon funkción kívül, amelyben összeférhetetlenséget állapítottak meg, bármilyen közhivatalt betölthet. Jelenleg ebben az esetben három évig semmilyen közhivatal nem tölthető be.

Ismét tárgyalják Johannis ügyét

A gyulafehérvári táblabíróságon keddre jegyezték elő a folytatását annak a tárgyalásnak, amelyben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséggel vádolta meg Klaus Johannis államfőt. Az ügy még 2010-ig nyúlik vissza, amikor Johannis Nagyszeben polgármestere volt.

Akkor az önkormányzat szerződést kötött a Johannis vezette Német Demokrata Fórum tulajdonában levő Honterus nyomdával reklámanyagok készítéséről. Az ANI ennek nyomán 2013-ban vádolta meg összeférhetetlenséggel Johannist.

Johannis bíróságon támadta meg az ANI határozatát, ám a pert tavaly felfüggesztették, az ANI ugyanis az ügy kivizsgálására kérte a legfőbb ügyészséget, amely arra a megállapításra jutott: Johannis nem sértett törvényt, amikor Nagyszeben polgármestereként aláírta a szerződést.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés