
Még mindig nem tudni bizonyosan, hány áldozatot szedett a caracali rém
Fotó: Bogdan Danescu/AP/Agerpres
Egyre több kérdőjel övezi a Caracalban eltűnt, minden valószínűség szerint sorozatgyilkosság áldozatává vált tinédzser lányok ügyét.
2019. augusztus 20., 15:482019. augusztus 20., 15:48
2019. augusztus 20., 17:172019. augusztus 20., 17:17
Miközben a közel egy hónapja tartó nyomozás során nem sikerült megdönthetetlen bizonyítékokat feltárni azzal kapcsolatban, hogy a caracali rémként emlegetett Gheorghe Dincă ölte meg a lányokat, immár további lehetséges áldozatokra utaló nyomokra bukkantak a nyomozó hatóságok. Kedden kiderült, hogy a 66 éves férfi személygépkocsijában többek között egy kék színű női táskát is találtak, amely azonban a családtagok vallomása szerint sem a július 24-én eltűnt Alexandra Măceșanué, sem az áprilisban eltűnt Luiza Melencué nem volt.
Mint ismeretes, már korábban tudni lehetett, hogy a Dincă autójában felfedezett egyik fülbevaló az Alexandráé volt, ezt a lány édesanyja felismerte. A nyomozó hatóságok most tüzetes vizsgálatok alá vetik a táskát és a gazdátlan fülbevalót, és nem zárják ki, hogy a caracali férfinak – aki két lány meggyilkolását vallotta be – kettőnél több áldozata is lehetett.
Bonyolítja az ügyet, hogy miközben az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, miszerint az Alexandra elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában, Luiza meggyilkolására egyelőre nincs konkrét bizonyíték. A nemrég egy Caracal melletti erdőben – Dincă vallomása alapján – megtalált emberi maradványokról ugyanis a csontok elszenesedése miatt nem sikerült megállapítani a genetikai vizsgálatok során, hogy kihez tartoznak, így a 18 éves Luiza eltűnését és feltételezhető meggyilkolását továbbra is homály fedi.
Az viszont már korábban kiderült, hogy Dincát nemcsak gyilkos ösztönei hajtották, hanem szexuális ragadozóként is viselkedett: egy, a Caracal közeli Brâncoveni településen élő 49 éves nő feltárta, hogy az őt évekkel ezelőtt napszámosként alkalmazó férfi megerőszakolta.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!