
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Traian Băsescu államfő ellenes szövetséget köt a Dan Diaconescu Néppárttal (PPDD) – jelentette ki Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, a PSD ügyvezető elnöke.
2014. június 05., 17:052014. június 05., 17:05
Dragnea szerda este elmondta: a bulvártévé-alapító Dan Diaconescu vezette populista alakulat javaslata volt az elnökkel szembeni front kialakítása, miután mind a PSD, mind a PPDD politikusinak meggyőződése, hogy a jobbközép pártok, azaz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) összefogása nem más, mint Băsescu-párti szövetség, nem pedig jobboldali összefogás.
Dragnea szerint a következő napokban lefolytatott tárgyalások nyomán a PPDD akár kormánytisztségeket is kaphat, erről azonban a PSD elnökségének kell majd döntenie. Rámutatott: ha a PPDD miniszteri tárcát kapna, azzal megváltozna a kormány összetétele, ami miatt bizalmi szavazást kellene kérnie a parlamentben, ennek kimenetele miatt azonban nem aggódik, mivel – a koalíciós partner RMDSZ voksaival együtt – többségük van a törvényhozásban.
Dragnea azt is elmondta, hogy vidéken már elkezdték az együttműködést a PPDD-vel a helyi többségek kialakítása érdekében. Egyben burkoltan megfenyegette azon megyéket, amelyekben a PNL és a PDL új szövetsége nyomán e két párt alkot többséget, hogy „leállhatnak a fejlesztési projektek.”
Mint arról beszámoltunk, Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke hétfőn jelentette be, hogy a jobboldali összefogás miatt azokon a településeken, ahol felbomlik a PSD-PNL-szövetség, a PSD a PPDD-vel próbál meg új többséget létrehozni. Szerdán azt sem zárta ki, hogy a PPDD a kormányba is belép, és miniszteri tárcát kap. A Realitatea hírtelevízió szerint a PPDD Simona Mant delegálja a kormányba, ahol a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot veszi át Bogdan Stanoevici-től.
Egy neve elhallgatását kérő RMDSZ-es politikus mindezek kapcsán a Maszol.ro portálnak úgy nyilatkozott: nem örülnének annak, ha a PPDD koalíciós partnerükké válna.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!