
Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale, Romania - www.mapn.ro
Újabb álhír kering az online médiában arról, hogy Romániában mozgosítanák a tartalékos katonákat – hívta fel a figyelmet a védelmi minisztérium. A szaktárca szerint csupán egy évente esedékes rutineljárásról van szó.
2022. október 11., 18:192022. október 11., 18:19
2022. október 11., 18:292022. október 11., 18:29
A védelmi minisztérium rámutat, hogy az álhírt terjesztő portálok a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak a Háziorvosok Szövetségéhez intézett felhívására hivatkoznak, melyben az állami hatóság a 18 és 35 év közötti férfiaknak a katonai szolgálattal nem összeegyeztethető betegségeiről érdeklődik.
Ennek alapján egyes hírportálok azt sugallják, hogy a védelmi tárca az ukrajnai háború kapcsán készül mozgósítani a tartalékos katonákat, mutat rá Facebookon közzétett bejegyzésében a minisztérium.
„Pontosítjuk, hogy a tartalékosok adatbázisának a frissítése egy állandó tevékenység, amit törvény szabályoz és nincs semmi köze a Románia határaihoz közeli biztonsági helyzethez” – áll a védelmi tárca bejegyzésében. Emlékeztetnek, hogy már korábban is felröppentek hasonló álhírek és a szaktárca információs csatornáin azonnal pontosította ezeket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
1 hozzászólás