Hirdetés

Új közigazgatást javasolnak Stolojanék

Az ország új közigazgatási felosztását és az alkotmány módosítását szorgalmazza a Theodor Stolojan exminiszterelnök vezette Liberális Demokrata Párt (PLD). Gheorghe Flutur volt mezőgazdasági miniszter, a PLD ideiglenes alelnöke hangsúlyozta a szubszidiaritáson alapuló decentralizáció fontosságát, amelyet szerinte a területi és közigazgatási átszervezéssel párhuzamosan valósítanának meg. Flutur leszögezte, a régiókra osztott ország megtartaná területi épségét, egyben elítélte az etnikai alapú felosztást.

2007. január 11., 00:002007. január 11., 00:00

A Nemzeti Liberális Pártból (PNL) távozott egykori miniszter elképzelése szerint a régiókat egy kormányzó vezetné, a szervezeti egységek saját törvényhozó és ügyvezető testülettel rendelkeznének.
Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter ismertette alkotmánymódosítási tervezetét is. Az alaptörvény módosítását Stoica másfél évvel korábban kezdeményezte, amikor a liberális platform még nem létezett, a PNL-ben pedig elutasították tervezetét. A PNL volt elnöke kiemelte az alkotmány hiányosságait, amely szerinte az államfői és a miniszterelnöki hivatal közti konfliktusokhoz vezetett. Stoica nehezményezi, hogy az államfő nem szerezhet érvényt kezdeményezéseinek, holott az államban a legnagyobb legitimitásnak örvend. Ezzel szemben a jogalkotás terén a miniszterelnök nagyobb befolyással rendelkezik, viszont nem fűzik szoros kapcsolatok a lakossághoz. A politikus szerint népszavazás útján tisztázni kellene, hogy a román politikai rendszer parlamentáris, vagy elnöki demokrácia legyen. Ezt az álláspontot korábban Traian Bãsescu államfő és a Demokrata Párt képviselői is hangoztatták, akik az elnöki demokratikus rendszer mellett érveltek. A PLD-s politikus továbbá szétválasztaná a parlament két házának jogalkotási hatáskörét, alkotmánymódosítási tervezete értelmében a kormányt és a miniszterelnököt könnyebben meneszthetné a parlament, ugyanakkor a törvényhozó testületet is a jelenlegi rendelkezéseknél könnyebben oszthatná fel a kormányfő, vagy az államelnök.
Theodor Stolojan hevesen bírálta a Tãriceanu-kabinet uniós csatlakozás utáni programját, amelyet tartalmatlannak és felületesnek nevezett, ugyanakkor azt is nehezményezi, hogy a program nem tartalmaz ambíciózus terveket. A PLD a demokratákkal is együttműködve saját tervezetet dolgozott ki, a programot nagyra értékelte a PD-s Gheorghe Pogea volt miniszterelnök-helyettes.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés