
Fotó: Agerpres
A rendőrfőkapitány tisztségből való menesztésének oka az a napokban kirobbant botrány, mely szerint a román rendőrség 841 Dacia Logan gépkocsi megvásárlására kötött szerződést, darabonként 60–70 ezer eurót meghaladó összegért. A summából mindössze 11 ezer euróra rúg egy gépkocsi ára, a fennmaradó rész a rendőrségi felszerelés költsége. A sajtóban napvilágot látott részletek szerint csak a radarkészülék ára eléri a 33 ezer eurót, ami a rendőrautó költségének háromszorosa.
A botrány akkor robbant ki, amikor a belügyminisztériumnak a Legfelsőbb Védelmi Tanács előtt kellett volna bemutatnia azt a jelentést, amelyben többek között a járőrkocsikkal kapcsolatos kiadások is szerepeltek. A jelentésben összesen 2136 autó beszerzése szerepel. A Loganok mellett a legdrágább gépkocsi egy 66 ezer eurós Mercedes Benz Sprinter, melyet 418 ezer euró értékű felszereléssel láttak el. A gépkocsi ára a lízingrészlettel együtt így eléri a 674 ezer eurót.
A gépkocsivásárlás ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kivizsgálást indított, miután a belügyi tárca által a közbeszerzések ügyében szeptemberben elrendelt belső vizsgálat is fényt derített a rendellenességekre. Az új rendőrfőkapitány ugyanakkor bejelentette az új gépkocsik megvásárlását illető szerződések felfüggesztését.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).