Hirdetés

Új párt alapítását tervezi Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök

Új pártot alapítana Mihai Răzvan Ungureanu román miniszterelnök - derült ki a kormányfő egy televíziós műsorban elhangzott kijelentéseiből.

MTI

2012. április 04., 12:042012. április 04., 12:04

A műsorban a miniszterelnök - arra a kérdésre, hogy tervezi-e új párt vagy mozgalom megalapítását - úgy fogalmazott: „Érzékelem az elvárást, amely különböző csatornákon érkezik felém a barátoktól, telefonhívásokból, és személyes beszélgetésekből érzékelem ezt. Ez valamilyen formában szervezeti formát fog ölteni, de még szükség van egy összetevőre, amelyet a közigazgatási munkám elismerése hozhat meg. Márpedig ehhez még legalább egy hónapra lesz szükség, akkor majd fel fogom kérni a törvényhozást, hogy elmondhassam, mit sikerült elvégeznem, ez ennek az akciónak is a lakmuszpapírja lehet” - mondta Mihai Răzvan Ungureanu, a kormánya első száz napjáról tervezett parlamenti beszámolóra utalva.

A kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párthoz (PDL) közel álló, formailag azonban független Mihai Răzvan Ungureanu februárban került a kormány élére. A közvélemény-kutatások szerint a jobboldalinak számító politikusok közül egyedül az ő népszerűsége közelíti meg a kormányváltásra készülő, ellenzéki szociálliberális szövetség (USL) vezetőibe vetett bizalmat. A dezertálásokkal küzdő PDL-ben sokan Ungureanuban látják az arculatváltás és a párt tiszta lappal való újjászervezésének reményét. A 2010-ben bevezetett költségvetési megszorítások után zuhanórepülésbe fordult PDL népszerűsége a miniszterelnök-csere óta ismét emelkedni kezdett, de a párt több önkormányzati vezetője az utóbbi napokban bejelentette, hogy átáll az ellenzékhez, és az USL színeiben indul újabb mandátumért a júniusi önkormányzati választáson.

A külföldi titkosszolgálat éléről kormányfői székbe került Mihai Răzvan Ungureanu neve a jobboldal lehetséges államfőjelöltjeként is felmerült a 2014-ben esedékes elnökválasztásra. A második mandátumát töltő Traian Băsescu államelnök nem pályázhatja már meg a tisztséget.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés