2007. március 07., 00:002007. március 07., 00:00
Robert Cazanciuc, a főügyészségsajtószóvivője a Krónikánakmegerősítette, hogy a feljelentések nyomán aszervezettbűnözés- és terrorizmusellenesügyosztály nyomozói a nemzetbiztonságot ésaz alkotmányos rendet sértő bűncselekményekkapcsán indítottak előzetes vizsgálatot. Aszóvivő nem árulta el a két feljelentéstartalmát, hangsúlyozva, hogy a főügyészségenállapítják majd meg az állítólagosbűncselekmények összetevő elemeit. Marius Bercaru, aSRI szóvivője lapunknak kifejtette, a hírszerzőszolgálat már 2005 óta küldöttjelentéseket a Székelyföldről az illetékesigazságügyi intézményeknek, beleértvea főügyészséget is. Bercaru nem kívántkitérni arra, hogy e jelentések érintik-e aSzékely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezettbelső népszavazás ügyét. Ismételtkérdésünkre csak annyit válaszolt, ezek ajelentések általános jellegűek voltak, ésa nemzetbiztonságot érintő ügyekre vonatkoztak.Mint ismeretes, George Cristian Maior, a SRI vezetője múlthéten tájékoztatta a parlamenttitkosszolgálatokat felügyelő bizottságáta székelyföldi autonómiatörekvésekről,beleértve az SZNT által kezdeményezettreferendumot is. A SRI jelentését várhatóanmárcius végén hozzák nyilvánosságra.
Markó Béla RMDSZ-elnökmegfélemlítési akciónak nevezte azügyészségi előzetes vizsgálatokat, amelyekszerinte bizonyítékai annak, hogy azigazságszolgáltatást politikai érdekeknekrendelik alá. „Joga van az ügyészségneknyomozni, de a sajtóban közzétett üzenettelmást is akarnak. Például azt, hogymegfélemlítsenek minket” – szögezte le Markó.Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnökeafféle második HarKov-akciónak nevezte avizsgálatot. A két székely megye nevébőlfaragott betűszó a kilencvenes évek elején váltfogalommá egy – a Székelyfölddel kapcsolatos –parlamenti hisztériahullám után. Ferenczhangsúlyozta, a belső népszavazás a szabadvéleménynyilvánítás körébetartozik, és ezt az alkotmány szavatolja. Elmondta, azSZNT kezdeményezései nem sértették azalkotmányos rendet, ezt Vasile Blaga belügyminiszter isbeismerte.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.